Ezek voltak a történelem legnagyobb gazdasági lufijai

A pénzügyi piacokon akkor beszélhetünk eszközbuborékokról, amikor egy pénzügyi eszköz vagy nyersanyag árfolyama olyan magasságba emelkedik, amely messze meghaladja a historikusan normális számító szinteket vagy az eszköz belső értékét – esetenként a kettő együtt fordul elő.

A problémát általában az jelenti, hogy nagyon nehéz pontosan megítélni, mégis mennyit is ér reálisan egy befektetési eszköz. A buborékok ugyanis épp azért alakulnak ki, mert a befektetői közeg indokoltnak tartja a rendkívül magas árfolyamot. Idővel pedig beindul a „csordaszellem" is, és senki nem akar kimaradni a nagy lehetőségből.

Egyes buborékokat azonban könnyebb felismerni, mint másokat. A vállalatok részvényei esetében például több mérőszám is mutatja, hogy egy részvény mennyire reálisan értékelt a cég teljesítményéhez képest. A legismertebb ilyen mérőszám a társaságtól várt nyereséghez viszonyított árfolyam. Ha ez a mutató kétszer olyan nagy, mint a historikus átlag, akkor általában buborékról szokás beszélni. Más esetekben azonban sokkal nehezebb felismerni a buborékot, mivel vagy nem lehet megfelelően megbecsülni a befektetési eszköz értékét, vagy olyan komplex a buborék, hogy még azt is nehéz megérteni, pontosan mit kellene megvizsgálni.

Történelmi szempontból azonban különösen izgalmas, hogy az öt legnagyobb buborékból három az elmúlt 40 évben volt.

A holland tulipánmánia

A modern pénzügyi buborékok őseként emlegetett tulipánmánia gyakran előkerül hivatkozási pontként, amikor az irracionális befektetési lázak kerülnek szóba.

A tulipánmánia az 1630-as években alakult ki, amikor a tulipán ára a húszszorosára emelkedett 1636 novembere és 1637 februárja között. Majd még ebben az évben összeomlott az árfolyam, és 1637 májusára 99 százalékot zuhant a virág ára.

Főleg, hogy volt olyan időszak, amikor egyetlen tulipánhagyma árából egy házat is meg lehetett venni.

A déltengeri buborék

A Brit Déltengeri Társaság részvénye körüli befektető rajongás kiváló példa arra, miként tudja egy cég mindenkivel elhitetni – még az ország vezetésével is – hogy értékes, miközben szinte semmilyen érték nem áll mögötte.

A Brit Déltengeri Társaság ugyanis arra épített, hogy idővel ő fogja szervezni a kereskedelmet a dél-amerikai brit gyarmatokkal – a Kelet-indiai Társaság mintájára. A gond csak az volt, hogy Nagy-Britanniának nem lettek dél-amerikai gyarmatai, de ez nem zavarta sem a vállalatot, sem a befektetőket abban, hogy bízzanak a jövőbeni sikerekben.

A vállalat részvénye 1720 januárja és júniusa között nyolcszorosára növelte az értékét (128 fontról 1050 fontra), majd a következő hónapokban a papír összeomlott. Ez pedig nemzetgazdasági szempontból is kellemetlen volt, mivel a Déltengeri Társaság a brit államadósság egyik legnagyobb finanszírozója volt ekkor.

A japán ingatlan- és részvénybuborék

A modern korban a buborékok mögött gyakran a jegybankok túlzott élénkítő politikája áll. Ez azt jelenti, hogy a központi bankok időnként túl sok olcsó tőkét pumpálnak a gazdaságba, amely utat talál magának a pénzügyi eszközök felé, felpumpálva az árfolyamokat.

Ennek klasszikus példája a japán buborék az 1980-as években. Az évtized elején a jen 50 százalékos felértékelődést produkált, ami 1986-ra recesszióhoz vezetett. A tokiói kormány pedig úgy döntött, hatalmas költségvetési és jegybanki élénkítésre van szükség.

A buborék aztán 1991-ben kipukkadt, hosszú évekre deflációba és gazdasági stagnálásba taszítva a szigetországot. Ma ezt az időszakot Japánban az Elveszett Évtizedként emlegetik.

Az internetbuborék

A buborékok méretét tekintve alig lehet fölvenni a versenyt az 1990-es években kialakult internetbuborékkal. Akkoriban az Egyesült Államokban hatalmas lelkesedést váltottak ki az internetes cégek, és mindenki ki akarta venni a részét az „új gazdaságból". A folyamat eredményeként több száz internetes vállalat sokmilliárd dollárnyi tőkét szerzett, ahogy mindenki rohant részvényeket kibocsátani.

A technológiai vállalatokat tömörítő Nasdaq Composite részvényindex 1990 elején még 500 pont alatt állt, majd 2000 márciusára fölment 5000 pont fölé.

Az indexnek több mint 15 év kellett ahhoz, hogy új mindenkori csúcsot érjen el 2015-ben.

Az amerikai ingatlanbuborék

Számos elemző van, aki összeköti az internetbuborékot a 2008-ban kipukkadt ingatlanbuborékkal. Egyes kutatások szerint ugyanis a Nasdaq összeomlása arra ösztönözte az amerikai befektetőket, hogy ingatlaneszközökbe tolják a tőkéjüket. Elsősorban azért, mert szilárdan tartotta magát az a közvélekedés, hogy az ingatlan nagyon stabil és biztonságos befektetés.

Mindazonáltal az áremelkedések üteme elég aránytalan volt. 1996 és 2006 között az amerikai ingatlanárak közel megduplázódtak, azonban a növekedés kétharmadát 2002 és 2006 között mérték.

A csúcsot 2006-ban érte el a felfutás, aztán beindult egy lassulási folyamat, amely később felgyorsulva azt eredményezte, hogy 2009-re egy átlagos amerikai ingatlan az értékének egyharmadát elveszítette. Mindez pedig akkora gazdasági válságot okozott, amelyre az 1930-as évek óta nem volt példa.