Választás-időközi
Biró László gratulált Koncz Zsófiának a borsodi választási győzelméhez
Hiszi, hogy a megyei közgyűlésből végig tudja majd kísérni Koncz Zsófia munkáját, és a képviselő meg fogja tudni valósítani azokat az ígéreteket, amelyek elhangzottak a kampányban.
2020.10.12 05:30MTIGratulált a borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választáson elért győzelméhez Koncz Zsófiának (Fidesz-KDNP) Biró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP).
Vasárnapi tarcali sajtótájékoztatóján az ellenzéki összefogás közös jelöltje köszönetet mondott azoknak, akik az érintett 42 településről elmentek szavazni. Ugyanakkor hozzátette, hogy "ez most sajnos kevés volt".
Biró László azt mondta: hiszi, hogy a megyei közgyűlésből végig tudja majd kísérni Koncz Zsófia munkáját, és a képviselő meg fogja tudni valósítani azokat az ígéreteket, amelyek elhangzottak a kampányban.
Megköszönte a pártoknak, hogy össze tudtak fogni, a rájuk szavazóknak pedig azt, hogy megértették ennek jelentőségét.
"Egy nagyon szoros választás volt. Hiszek benne, hogy 2022-ben sikerülhet, most viszont mindenkit arra kérek, hogy ne csüggedjen. Én sem csüggedek, igyekezni fogok a megyei közgyűlésből teljesíteni majd azokat a munkákat, amiket rám róttak" - fogalmazott Biró László.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06