Szentkirályi Alexandra: Az egészségügyet sikerült felkészíteni a járvány tetőzésére

Vágólapra másolva!
Számítások szerint legkorábban május 3-án érheti el csúcsát a járvány, utána viszont már az a cél, hogy az élet egy szigorú menetrend szerint, de minél hamarabb visszatérjen a rendes kerékvágásba, az emberek újra élhessék mindennapjaikat és dolgozhassanak - mondta a kormányszóvívő.
Vágólapra másolva!

Szentkirályi Alexandra azt mondta: a diákok készülhetnek arra, hogy május 4-én elkezdődnek az írásbeli érettségik, bár - tette hozzá - ebben van bizonytalanság. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár egyeztet majd a diák-, a pedagógus- és a szülői szervezetekkel.

Ha szükséges, még van lehetőség a május 4-ei időpont felülvizsgálatára - jelezte a kormányszóvivő.