Hamvay Péter
Hamvay Péter
Tetszett a cikk?

Büntetőfeljelentést tett a Zsolnay Negyed vezetője költségvetési csalás gyanúja miatt. Az a cég lehet érintett, amely Szabó Lászlónak, a Magyar Teátrumi Társaság titkárának a résztulajdonában van. UPDATE: Szabó visszautasít minden vádat, "nekem eddig csak pénzembe volt a cég" - mondja.

A pécsi önkormányzat közleményéből derült ki, hogy a POSZT-ot szervező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. (POSZF) három vezető tisztségviselője és egy negyedik vezető közeli hozzátartozója tudatosan felépített módszert alkalmazott a közpénzek „magánosítására”. A négy személy alapította az Aktor Produkció Közhasznú Nonprofit Kft.-t, melyet pályázat nélkül rögtön milliós megbízásokkal láttak el. A 2017 és 2018 közötti feltárt ügyek miatt a Zsolnay Negyed új vezetője novemberben hűtlen kezelés, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával tett büntető feljelentést a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A közlemény jótékonyan homályban hagyta a cég vezetőjének a nevét, de ha megnézzük az Opten cégnyilvántartását, látjuk, hogy Magyar Attila és Szűcs Gábor voltak akkoriban a POSZF vezetői (kinevezésük körülményeiről itt olvashat). Az Aktor harmadik tulajdonosa pedig egy ismertebb név, Szabó László. Ő nem volt a POSZF vezetője, de egyik tulajdonosának, a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaságnak a kigondolója és megalapítása óta titkára. (A Magyar Teátrumi Társaság 2012-ben vásárolta be magát a POSZT-ot működtető POSZF Kft.-be, hogy jobboldal is „méltó módon” szerepelhessen az általuk korábban sokat támadott országos színházi seregszemlén.) Szabó emellett a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a Magyar Sakkszövetség elnöke, illetve a Nemzeti Színház korábbi kommunikációs vezetője, aki egykor HÖOK-ösként került Fidesz-közelbe, majd Deutsch Tamás sportminisztériumának államtitkári posztjára.

Szabó László baloldalt
MTI / Beliczay László

Ő SZFE-ügyben is érintett, Vidnyánszkyék sértettsége ugyanis részben abból adódhat, hogy Szabó László feleségét, Papp Csillát jelölte Orbán Viktor öt évvel ezelőtt a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárának, de az egyetemen olyan ellenállás alakult ki vele szemben, hogy kénytelen volt visszalépni. Hosszas per is folyt az egyetem és Papp Csilla között, mert utóbbi fenyegetésnek vette, hogy Ascher Tamás akkori rektor a meghallgatásán megjegyezte, „a facebookos képeik alapján nagyon helyesek a gyerekeik”.

Magyar Attila viselt dolgairól a Magyar Narancs írt részletesen. Ő még a helyi múzeum gazdasági igazgatójaként úgy vásárolta meg egy árverésen minden idők legdrágább Zsolnay kerámiáját, hogy sem a múzeum megbízott igazgatója, sem szakmai stábja nem tudott róla, és Pécsre vitt egy másodlagos frissességű Leonardo-kiállítást, ami jelentős anyagi bukás lett a város számára.

De térjünk vissza a mostani feljelentés okaira. A pécsi önkormányzat vizsgálata szerint az Aktornak adott megbízások részben ugyanazokra a fesztiválszervezési feladatokra vonatkoztak, amelyeket vezető tisztségviselőként kellett volna elvégezniük. „A feladatokat egyszer végezték el, mégis duplán kaphattak érte fizetséget.” Két év alatt csaknem 60 millió forintot számlázott a cég a POSZF felé, amely anélkül fizette ki ezeket az összegeket, hogy a teljesítés ellenőrizhető tartalmú igazolással lett volna alátámasztva – írja a közlemény.  A céget egyébként főleg a tao-támogatások igénybevételére hozták létre, mondta korábban Szabó. Csakhogy ehhez nem kellett magáncég, mivel a POSZF „önmaga is meg tudott volna felelni a kulturális tao-támogatás összegyűjtéséhez szükséges feltételeknek” – állapította meg a város vizsgálata azt a tényt, amit eddig is tudhatott mindenki.

Az Aktor két hónap alatt bekerült az előadóművészeti szervezetek nyilvántartásába, amihez korábban kétéves működés kellett. Hozzá folyt be a POSZT programjainak a jegybevétele, így két év alatt 20,5 millió forint kulturális tao gyűjtésére vált jogosulttá, ezt a keretet maximálisan feltöltötte, abból viszont alig 10,7 millió forintot juttatott vissza a POSZF-nak úgy, hogy tételesen nem számolt el a tao-támogatásokból levont adminisztrációs és szervezési költségekről. Így a város szerint négyen két év alatt több tízmillió forintot tehettek zsebre, ennyivel károsíthatták meg a pécsieket.

Kerestük Szűcs Gábort, kommentálják az ügyet, amint elérjük, frissítjük cikkünket. A POSZF egyik név nélkül nyilatkozó vezetője szerint nincs itt semmi látnivaló, szerinte több pénze lett a fesztiválnak a segítségükkel, de a pontos összegekbe nem látott bele, fizetést pedig nem vettek fel.

UPDATE:

Elértük Szabó Lászlót, aki reagált cikkünkre:

Szerinte azért kellett megalapítani az Aktor Kft.-t, mert a POSZF Nkft. - mivel nem hozott létre produkciót - nem volt TAO-képes. Arra a felvetésünkre, hogy ennyi erővel a POSZF Nkft-t is át lehetett volna alakítani, azt válaszolta: „A POSZT tanácsadó testülete elé terjesztettük ezt a konstrukciót, akik jóváhagyták azt, valamint a kormányhivatal és az adóhatóság sem talált semmi kifogásolnivalót benne. A POSZF többségi tulajdonosa, Pécs városa majd később a Zsolnay Örökségkezelő a POSZF pénzügyi beszámolóit minden évben elfogadta.” Hangsúlyozta, a vezetők nem kaptak fizetést, „nekem eddig csak pénzembe van az Aktor, mert négyen a saját pénzünkből alapítottuk meg.”  Állítása szerint nincs semmiféle hiány, a hozzájuk befolyó teljes összeget a fesztiválra fordították, egy részét átutalták a POSZF Nkft-nek, a többiből pedig a POSZT-on szereplő produkciókra költötték, „fizettünk szállást, gázsit, utazást.

„Különös, hogy az Aktor egyik tulajdonosát, Szűcs Gábort a POSZF ügyvezetésével bízta meg a Zsolnay Örökségkezelő: Két hete még bíztak benne, ma pedig feljelentik, ez hogyan van?”- kérdezte Szabó. Hozzátette „visszautasítják az összes vádat, amit a vizsgálat megállapított.”