szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Seat Leon sportos testvérmodellje 245 lóerős plugin hibrid hajtásláncot vonultat fel.

A Volkswagen-konszern spanyol márkája, a Seat január végén leplezte le a nem titkoltan a 8-as Golf technikájára épülő vadonatúj Leont, melyből egy hónappal később mutatták be a külön brand alá besorolt sportos Cupra változatokat. És most már itthon is rendelhetők az első új Cupra Leonok.

Az ötajtós Cupra Leon magyarországi alapára 12 663 170 forint, mely összeg ellenében egy 1.4 TSI DSG pHEV változat vezethető haza. A kombi Cupra Leon ugyanezzel a hajtással 13 092 430 forinttól indul.

A hibrid újdonság meghajtásáról a 8-as Golf GTE technikája gondoskodik. A 13 kWh kapacitású akkumulátorra, 115 lóerős villanymotorra, valamint 150 lóerős 1,4 literes TSI benzinmotorra épülő hajtáslánc 245 lóerős, illetve 400 Nm-es produkciót ad elő.

Cupra

Az itthon zöld rendszámozható újdonság a WLTP-szabvány szerint egy feltöltéssel mintegy 60 kilométert képes megtenni tisztán elektromosan, a lemerült telep otthoni wallboxról mintegy 3,5 óra alatt tölthető fel teljesen.

A Cupra Leon ezenkívül hibrid technika nélküli, 2 literes benzinmotoros változatban is készül, ennek hazai ára viszont egyelőre még ismeretlen. A tisztán benzines alapmodell 245 lóerőt és 370 Nm-t szabadít rá az aszfaltra, aki pedig ennél többre vágyik, az választhatja a 300 lóerős, illetve 400 Nm-es sportosabb kivitelt.

Az abszolút csúcsmodell 310 lóerős és 400 Nm-es motort vonultat fel, ez az erőforrás kizárólag a 4Drive összkerékhajtású kombi karosszériába kerül bele. A 0–100-as sprintet ez esetben kevesebb, mint 5 másodperc alatt le lehet tudni, a végsebességet elektronika korlátozza 250 km/h-ra.

Cupra

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.