szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vérszemet kaphatott a Microsoft az első tesztek alapján remek processzortól, amelyet az Apple fejlesztett ki M1 néven. A Bloomberg úgy tudja: a redmondi cég már munkához is látott, hogy visszavágjon a riválisának.

A jelek szerint a Microsoft már dolgozik egy ARM alapokon nyugvó processzoron a Surface asztali, illetve felhős megoldásokat támogató rendszereihez – jelentette a Bloomberg. A fejlesztésről egyelőre semmi mást nem tudni. A kiszivárgott hírekben ráadásul nem is egy, hanem két megoldásról beszélnek, de azt nem tudni, hogy az eszközökkel esetleg egyszerre szeretne-e kijönni a redmondi cég.

A Microsoft alighanem az Apple által tervezett M1 processzornak kíván konkurenciát állítani, amelyről az utóbbi hetekben számtalan cikk született. Az Apple M1 lapka fő előnye, hogy 5 nm-es gyártástechnológiával készült, és egyelőre nem akad kihívója. A chip a grafikai teljesítményteszteken is remek eredményeket mutatott.

Az Apple azért vágott saját lapka fejlesztésébe, hogy egy független technológia álljon rendelkezésére, gyorsabb legyen az újabb eszközök tervezése. E feladathoz korábban az Intel segítségét kérte a vállalat, de nemrég végleg szakított a kaliforniai chipgyártóval. A részletekről és a kapcsolódó érdekességekről itt olvashat bővebben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.