szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy Magyarországon kevésbé ismert vállalat, a Konka MicroLED technológiára épülő okosórát készített, amely jóval tovább bírja egy feltöltéssel.

Nem a Samsung az egyetlen cég, amely a MicroLED technológián alapuló eszközöket akar fejleszteni. Miközben a dél-koreai vállalat nemrég bejelentette, hogy piacra dobja az erre épülő új tévéjét, a The Wallt, a hazánkban kevésbé ismert kínai gyártó, a Konka is ugyanebben a szegmensben szorgoskodott. Emellett egy olyan készülék érkezését is bejelentették, amely közelebb hozhatja az emberekhez a technológiát.

A vállalat vezetője, Li Hungtao egy kínai konferencián jelentette be a MicroLED-alapú okosóráját. A GizmoChina beszámolója szerint az eszköz egy 2 colos mikrokristályos kijelzőt kap, amelynek üveglapja mindösszesen 0,12 milliméter. A belsejében dolgozó processzor 30 mikrométeres. A kijelző a cég szerint elérheti az 1500 nites fényerőt, a DCI-P3-as színskála 143 százalékát. Ennél azonban izgalmasabb, hogy a kütyü akkumulátora

akár 35 napig is működhet egy feltöltéssel.

Konka

A MicroLED segítségével a kijelző nagyon nagy kontrasztarányt érhet el, a válaszidő pedig olyan gyors lesz, mint az OLED paneleké. Azoknál viszont sokkal nagyobb a fényereje, és a működése is jóval stabilabb.

Árakról és piacra lépésről idejéről egyelőre semmit nem tudni, de nem lennénk meglepve, ha ilyen paraméterekkel nem csak Kínában akarnák kitenni egy kütyüt a boltok polcaira.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.