Tetszett a cikk?

Valóságos pánik tört ki Európában, miután kiderült, hogy az Egyesült Királyságban a koronavírus egy új, a korábbinál jóval fertőzőbb változata felelős a kiugró esetszámokért. Néhány napon belül országok tucatjai tiltották ki a szigetországból érkező légi járatokat, a brit szupermarketek áruhiánytól félnek. A koronavírus megjelenése óta nem először mutálódik, a jelenlegi variánsra azonban oda kell figyelni, mert a vírus-tüskefehérjét is érinti, amin több vakcina is alapul.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Saláta-, brokkoli- és citromhiányra figyelmeztette vásárlóit a brit Sainsbury’s áruházlánc, miután Franciaország 48 órára nemcsak a személyforgalmat, hanem a teherszállítást is felfüggesztette a két ország között a koronavírus új mutációja miatt, amely szélsebesen terjed Londonban és környékén. Az áruhiány azonban legfeljebb a karácsonyi készülődést érintheti, és eltörpül a járványügyi veszély mellett, amit a vírus nemrég felfedezett új variánsa jelenthet.

A pánik mértékére jellemző, hogy a brit kormány jelzése után Európa és a világ országai egymás után jelentették be, hogy felfüggesztik a szigetországból érkező légi közlekedést. Hétfőn így döntött Magyarország is, a tilalom az üzleti utakra is vonatkozik, így most már egészen biztos, hogy aki éjfélig nem tud hazajönni az ünnepekre, az Nagy-Britanniában rekedt.

Koronavírus tesztre várakozók a hamburgi replőtéren
AFP

A német repülőtereken sokan az utolsó pillanatban érkeztek haza Angliából, vasárnap éjszaka több légikikötőben káosz alakult ki, mivel az utasokat csak koronavírus-tesztelés után engedték ki, mely elvégzéséig a terminálon kellett maradniuk. Franciaország ennél is tovább ment, 48 órára lezárták a teherforgalmat – így a kompokat és a Csalagúton át közlekedő vonatokat is.

A helyzetről hétfőn az Európai Unió tagállamai válságtanácskozást tartottak, de döntéseket nem hoztak.

Azt tudjuk, hogy nem tudunk semmit

A koronavírus új mutációjával kapcsolatban talán az a legijesztőbb, hogy egyelőre nagyon keveset tudunk róla. Ezt erősíti meg az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) vasárnap kiadott tájékoztatója is, mely szerint még nincs rá bizonyíték, milyen mértékben terjedt el a variáns az Egyesült Királyságon kívül, és egyelőre arról is csak találgatnak, pontosan mennyivel fertőzőbb, és érinti-e bármilyen módon a már kifejlesztett vakcinák hatékonyságát.

Ami biztos: a mutációt először szeptember 20-án mutatták ki, november végén-december elején pedig rohamosan terjedni kezdett Londonban és Anglia délkeleti részén. Az ECDC hivatalos adatai szerint míg

az érintett területeken az év 40. hetében (szeptember 28–október 4) 100 ezer lakosra 100 új fertőzött jutott, a december 7-ével kezdődő héten 100 ezer lakosra már 400 fertőzöttet regisztráltak.

Boris Johnson brit miniszterelnök sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az új variáns 70 százalékkal is fertőzőbb lehet, mint az eddigiek. A brit kormány ezért döntött úgy, hogy karácsonyra nemhogy nem lazít, hanem Londont és Délkelet-Angliát a legmagasabb szintű, négyes zónába emeli, ami gyakorlatilag a teljes lezárást jelenti.

AFP

A megnövekedett esetszámok miatt a britek az eddiginél is komolyabb járványügyi megfigyelésbe kezdtek, amely azt mutatta, hogy az új esetek több mint 50 százalékáért a koronavírus új mutációja, a SARS-CoV-2 VUI 202012/01 felelős. (A VUI a Variant Under Investigation – vizsgált variáns – rövidítése, amelyet az év, a hónap és a nap követ.)

Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy az Egyesült Királyságban hagyományosan sokkal több mintát elemeznek, mint a többi európai országban.

Bár a mutáció továbbra is Kent megyében, Londonban és Kelet-Angliában a legelterjedtebb, találtak eseteket az ország más részeiben, például Walesben is. Azt még nem tudni, hogy a variáns mennyire van jelen Európában, az ECDC hivatalos adatai szerint Dániából vasárnapig 9, Hollandiából és Ausztráliából pedig 1-1 esetet jeleztek. Sajtóértesülések szerint Belgiumban négy fertőzöttnél azonosították a SARS-CoV-2 VUI 202012/01 változatot, a német Bild napilap pedig hétfőn arról számolt be, hogy az éjfél után landolt, Nagy-Britanniából érkezett gépek utasait közül 10 embernél mutatta ki a vírust, de azt csak a további vizsgálatok fogják megállapítani, hogy esetükben is az új variánsról van-e szó.

Magyarország figyel és elemez

Magyarországon egyelőre nem mutatták ki az új mutációt, de nem zárható ki annak behurcolása – jelentette be az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos azt mondta: a Nemzeti Népegészségügyi Központ figyelőrendszert működtet, és a Nagy-Britanniából érkező repülőjáratokat is azért függesztették fel, hogy ne jusson be a vírus új változata az országba. A tiltás az üzleti utakra is érvényes, vagyis szigorúbb, mint az életben lévő határzár, hiszen azt üzleti céllal ki lehet kerülni.

Müller azt is hozzátette, hogy az új mutációról a legfontosabb információ, hogy az elérhető adatok szerint sokkal gyorsabban terjed, mint az új koronavírus eredeti formája, esetében dupla a reprodukciós ráta képessége. Ez azt jelenti, hogy míg az eddig ismert változattal egy beteg 2-3 másikat tud megfertőzni, a mutálódott formával ennek a dupláját. Az új variáns elsősorban a fiatalok között terjed, de az eddigi adatok szerint nem zajlik súlyosabban a betegség. Mivel azonban többeket tud fertőzni, az igazi veszélye abban rejlik, hogy a fiatalok továbbadják a kockázati csoportba tartozóknak.

A tiszti főorvos szerint

a variáns egyelőre a kifejlesztett oltóanyagok hatásosságát nem befolyásolja.

„Bízzunk abban, hogy ez így is marad, és az oltóanyag hatékony lesz” – tette hozzá Müller.

A napokban engedélyezett vakcinák miatt aggódnak a világ vezető tudósai is. Azzal mindenki egyetért, hogy jelenleg semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy befolyásolná az oltóanyagokat, és azt is kiemelik, hogy egy vírus folyamatos változása teljesen természetes folyamat. Biztosat azonban egyelőre nem tudnak mondani.

D614 G
AFP

A Pécsi Tudományegyetem virológiai kutatócsoportja ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy „a mutáció az evolúció, így a vírusok evolúciójának is egyik fő mozgatóereje”. Példaként hozták fel a koronavírus D614G variánsát, amely még az első hullámban jött létre, és már az egész bolygón ez a domináns. (A BBC egy másik variánst is megemlít, az A222V Spanyolországból indult, ahonnan nyaralók vitték haza Európa-szerte.)

A funkciót is érintő mutációk létrejötte extrém ritka, de a vírus szempontjából ezek is ugyanazt az evolúciós igényt szolgálják.

„A vírusnak az enyhébb megbetegedés, hosszabb fertőzés és nagyobb ürítés az érdeke, ettől marad fenn hatékonyabban és jut messzebbre” – írták. Az enyhébb megbetegedés azért fontos, mert a fertőzött így nem mindig veszi észre, hogy beteg, ezért közösségbe megy, ahol továbbadja a betegséget.

A pécsi kutatócsoport szerint a jelenlegi variánsról azért is nehéz bármit mondani, mert egy mutációval kapcsolatos, tudományos igényű bizonyítás mindig időbe telik. Az Európában – így Magyarországon is – most domináns D614G-ről például csak az elmúlt hetekben érkeztek elsőként meggyőző laboratóriumi eredmények, amelyek alátámasztják, hogy nagyobb mennyiségben szaporodhat a felső légutakban, ám szerencsére a korábbi variánsra létrejött antitestek ezt is jól kivédik.

Mindenre van megoldás

Az angliai mutációra nemcsak a gyors terjedés miatt kell figyeli, hanem azért is, mert a tüskefehérjét is érinti. A vírus tüskefehérjéje az, mely az ACE-2 nevű receptorral kölcsönhatásba lépve behatol a tüdő, a torok és az orrüreg sejtjeibe, azaz az emberi szervezetbe. Ha ez mutálódik, akkor nemcsak könnyebben fertőz, hanem a vakcinák hatékonyságát is érintheti, hiszen azok nagy részét a tüskefehérje alapján fejlesztették ki.

Mielőtt azonban bárki pánikba esne, fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi variánssal kapcsolatban egyelőre nincs erre bizonyíték. Ha pedig mégis érintené az vakcinákat, akkor sem kell kidobni őket a kukába, csak adaptálni kell őket – ugyanúgy, ahogy az minden évben az influenza elleni oltóanyaggal történik. Nyugalomra intett sajtótájékoztatóján az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) igazgatója is, külön kitérve arra, hogy a Pfizer/BioNTech az unióban ma engedélyezett vakcinájáról sem bizonyítja semmi, hogy ne adna védelmet a koronavírus új változata ellen.

Az óvatosság viszont éppen ezért indokolt, a határok lezárásával Európa nemcsak a gyorsabb terjedést akadályozhatja meg, hanem a tudósok és a vizsgálatok számára is időt nyer.

AFP

Mutációk ettől függetlenül a jövőben is várhatók, hiszen ez egy természetes folyamat. A mostani a pécsi kutatócsoport szerint azért számít különlegesnek, mert a vártnál jóval több mutációs változást hordoz – ennek számos oka lehet, de időbe telik kideríteni pontosan mik ezek. Erre figyelmeztet az ECDC is, mely a folyamatos monitorozás fontosságára hívta fel a figyelmet jelentésében.

A lényeg addig is minden átlagember számára, hogy a történtek egy dolgon nem változtatnak, a védekezésen. A maszk, a gyakori kézmosás és a távolságtartás eddig is és ezután is fontos, a mindennapjainkat így a jelenlegi hírek nem érintik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.