Tudja-e, hogy valójában mennyire volt vad a vadnyugat?

vadnyugat
Szükség volt a hősökre
Vágólapra másolva!
Az élet bizony nehéz volt a vadnyugaton, de közel sem annyira, mint a hollywoodi filmekben. A bajba jutott hölgyeket a vasúti sínekhez kötözték, a cowboyok marhákat fogtak be és a seriff általában lazán viselkedett és lefizethető volt, ha valaki nem akarta betartanai a törvényeket? Minden alkalommal azt kockáztatták az emberek, hogy amikor beléptek egy szalonba, hogy könnyen fegyvercsatába keveredhet? A filmművészek ezt vallják. De vajon mit szólnak ehhez a történészek?
Vágólapra másolva!

Állam előtti állapot volt jellemző

A valóságban a vadnyugat sokkal szelídebb volt, mint azt a népi kultúrában gyakran ábrázolják. A történészek azonban nem kételkednek abban, hogy bizonyos területeken valóban alkalmaztak alkalomadtán a filmekben látottakhoz hasonló eszközöket, esetleg veszélyt okozó erőszakot.

A vadnyugat, ahogy a képzeletünkben él Forrás: Pinterest

mondta Terry Anderson, a Montana Állami Egyetem gazdasági emeritus professzora, a „Nem olyan vad vadnyugat: tulajdonjogok a határon" (The Not So Wild, Wild West: Property Rights on the Frontier) című könyv szerzője a LiveScience online tudományos portálnak. – Ami a történelmi időszakot illeti, az 1850-es évekről, vagyis a polgárháború előtti időkről beszélünk, ami egészen az 1900-as évekig tartott.

Hozzátette: a legelők akkoriban nyitottan álltak és a szarvasmarhák bárhol legeltethettek. Fontos azonban, hogy ennek a hatalmas területnek a nagy része úgynevezett „állam előtti állapotban" volt. Ez azt jelentette, hogy nem volt arrafelé számottevő államszövetségi felügyelet.

A hősök harcba mentek az igazságért

A történészek szerint pont ez, a központi kormányzat hiánya a részben a felelős azért, hogy a kollektív elképzeléseink szerint a vadnyugat lármás, hangos, ádáz és erőszakos területként él a fejünkben.

– magyarázta Anderson. – Pedig voltak olyan békés idõszakok is, amelyek elég sokáig tartottak ahhoz, hogy a telepesek a társadalom szabályait lefektessék és betartassák.

Szükség volt a hősökre Forrás: Getty Images/Darrell Gulin

Hangsúlyozta, hogy míg John Wayne Oscar-díjas amerikai színészt a western film műfaja tette híressé, amiben ő volt az egyetlen hős, aki egyedül állt ki és ment harcba az igazságért, úgy a valóságban például csak három ember halt meg a filmvásznon nagyon is eltúlzott, 1881-es fegyveres harcban Corralban.

– mutatott rá a professzor. – A valóságban azonban az emberek pontosan tisztában voltak a harcok és csatározások negatív következményeivel, és ehelyett polgári, békés utakat kerestek találtak a vitáik megoldására.

A szarvasmarha-tulajdonosok például gyakran nagy területű telkeket osztottak szét, és egyesületeket hoztak létre a tartási jogok dokumentálása és igazságos kiosztása érdekében.

Ebben a megközelítésben a tulajdonjogok biztonságosak voltak és a piac is nagyjából igazságosan működött.

Létrehozták az első indián rezervátumokat

Anderson szerint a rendszer elég jól működött, kivéve abban az esetben, ha egy indián törzsről volt szó. Ebben az időszakban ugyanis az amerikai indiánok tulajdonában lévő földterületek mérete fokozatosan zsugorodott, és ezzel együtt vesztek el lassan a szabadságjogaik is.

A kongresszus 1851-ben fogadta el az indiánokkal kapcsolatos törvényt, amely lehetővé tette az első rezervátumok létrehozását,

ahová az amerikai indiánokat erőszakkal helyezték át, és megakadályozták, hogy engedély nélkül távozzanak onnan.

A legtöbb indián rezervátum, mint a Laguna rezervátum Új-Mexikóban (1943-as kép), a Nyugat területén feküdt, gyakran a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan arid régiókban Forrás: Library Of Congress

– állapította meg Mathieu Couttenier, a francia Lyoni Egyetem politikai közgazdásza, aki az 1800-as évek bűnügyi statisztikáit vizsgálta tanulmányában. – A gyilkosság és a fizikai támadás sem volt ritka.

Más szóval: amikor a szóban forgó erőforrás, például a szarvasmarhák legeltetésére szolgáló terület bőségesnek bizonyult, akkor

az emberek nagyobb valószínűséggel kötöttek valamilyen erőszakmentes megállapodást.

Ám ha ugyanez az erőforrás, például a nemesfém ritkább és értékesebb lett, akkor a lakosság hajlamosabbak volt verekedésbe keveredni vagy szélsőségesebb megoldásokat alkalmazni, csak hogy célt érjen.

Az amerikai vadnyugat szimbóluma, Amerika újkori történelmének meghatározó figurája a cowboy, 1887 Forrás: Wikimedia Commons/John C. H. Grabill

– húzta alá a szakember. – Ez komoly arány összehasonlítva az ásványi anyagokkal nem rendelkező és az Egyesült Államokkal egyesített területekkel.

Szóval, mennyire lehetett vad a vadnyugat? A történészek válasza szerint valószínűleg sokkal szelídebb lehetett, mint azt képzeljük, de időnként bizony nem volt ott kellemes sétagalopp az élet.