szerző:
Balizs Benedek
Tetszett a cikk?

A hazai 1–0-s siker után idegenben is ugyanilyen arányban nyertek a sárga-feketék.

Az már a párizsi mérkőzése első pillanataiban látszott, hogy a Dortmund a védekezésnek szenteli majd minden erejét, így a nagyrészt a Paris Saint-Germainnél volt a labda. A mérkőzés első igazi helyzete a hazaiak előtt adódott, viszont valamivel több, mint fél órát kellett rá várni. A 31. percben Fabián Ruiz szerzett labdát a félpályánál, majd Kylian Mbappét szöktette, aki néhány tetszetős csel után Ousmane Dembelé elé tálalt, a lövés viszont csúnyán elkerülte a kaput az ötös sarkáról. Négy perccel később a Dortmund kerülhetett volna előnybe, Niclas Füllkrug passza után azonban Karim Adeyemi lövését hatalmas bravúrral védte Gianluigi Donnarumma.

A második félidő elején a házigazda rárontott a németekre, és nagyon közel állt hozzá, hogy a vezetést is megszerezze, Warren Zaire-Emery lövése azonban a kapufán csattant. A kihagyott ziccer megbosszulta önmagát. Az 50. percben a PSG védelme összeszerencsétlenkedett egy szögletet, Julian Brandt beadása után pedig Mats Hummels egy fejessel megszerezte a vezetést a Dortmundnak, ezzel két gólosra növelve csapata előnyét a párharcban.

Néhány perccel később ismét csak kapufáig jutott a francia csapat Nuno Mendes átlövése után. Luis Enrique ugyan hármat is cserélt, előbb Marco Asensio és Bradley Barcola állt be, majd Li Kang In is pályára lépett, ezen a napon azonban semmi sem akart összejönni a PSG-nek. A hajrában Mbappé és Vitinha is lőtt egy-egy kapufát (a változatosság kedvéért), gól azonban nem született, így a Dortmund kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe – 2013 után először.

Szerdán a Bayern München a Real Madrid otthonába utazik a BL-elődöntők másik visszavágójára. Az első mérkőzésen 2–2-es döntetlen született.

Paris Saint-Germain–Borussia Dortmund 0–1 (0–0)
(Hummels 51.)
Továbbjutott a Dortmund 2–0-s összesítéssel.