szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint "nehéz megállapítani, hogy évekkel ezelőtt felszerelt, korábban fel nem derített eszközről van-e szó".

Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja – közölte Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője.

A készüléket leszerelték, az illetékes szolgálatok teszik a dolgukat az ügyben – írta a szóvivő az X-en.

Később Dobrzynski a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: a katowicei vajdasági hivatalban tartandó kihelyezett kormányülést megelőző rutinellenőrzés során “olyan berendezést találtak, amely alkalmas lehetne lehallgatásra”.

Alicja Waliszewska, a vajdasági hivatal szóvivője a Polsat Newsnak elmondta: a gyanúsnak talált készülék a régi, már nem használt hangosító rendszer egyik eleme lehetett. Feltehetőleg a hivatal azóta nyugdíjazott alkalmazottja szerelte be.

Tomasz Siemoniak, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter kedd délelőtt a TVN24 kereskedelmi hírtelevíziónak megerősítette, hogy “lehallgatásra alkalmas készüléket” találtak. “Nehéz megállapítani, hogy évekkel ezelőtt felszerelt, korábban fel nem derített eszközről van-e szó. A vizsgálat folytatódik” – tette hozzá.

Jan Grabiec, a kormányfői hivatal főnöke a TVN24-nek elmondta: a kormány “normálisan fog működni”, bízik az illetékes szolgálatokban, hogy megfelelő módon átkutatták a tárgyalótermet. “Sajnos figyelembe kell vennünk, hogy előfordulnak a kormányülések titkosságának megsértésében érdekelt erők és alanyok” – mondta.

A lengyel kormány azért tartja rendszeres heti ülését kedden Varsó helyett Katowicében, mert több miniszter részt vesz a sziléziai városban aznap kezdődő 16. Európai Gazdasági Kongresszuson.

A háromnapos rendezvényt Donald Tusk kormányfő Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével együtt nyitotta meg.

Tusk kabinetje a megnyitó után délben összeült a katowicei vajdasági hivatal üléstermében.

Nyitóképünk illusztráció.