szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

De csak a Deák térre kaptak engedélyt, a karmelita elé nem.

Három napra, a Deák térre kaptak területfoglalási engedélyt azok a tibetiek, akik Hszi Csin-ping elnök és a kínai elnyomás ellen tiltakoznak Budapesten – írja a 444.

A portál beszámolója szerint a tüntetők zászlókkal és egy molinóval is készültek, délelőtt azonban utóbbinak még helyet kerestek. „Nincs itt elég nagy fa, ahova ki tudnám tenni” – mondta egyikük. A molinó valóban nem kicsi:  5× méteres, egy hatalmas Free Tibet-felirat virít rajta.

A tüntetők először a Karmelita kolostornál szerettek volna tüntetni, oda azonban nem kaptak engedélyt. A Deák téren abban reménykednek, hogy több kínai turistával is tudnak majd beszélgetni. A kínai elnök konvojának vonulására azonban a Deáknál nem számítanak, a tüntetők szerint pont azért kaptak oda engedélyt, mert Hszi Csin-pinget úgysem arra fogják hozni.

Magyarországon mindössze öt tibeti él, ők fognak tüntetni, de külföldről érkezőket is várnak. Mivel titkos, azt nem árulták el, hogy terveznek-e más akciót is.

Hszi Csin-ping a szerdai Magyar Nemzetben egy Magyarországnak szóló szerelmes levélnek is beillő írást jelentetett meg, erről itt írtunk bővebben.

(Címlapképünk archív, illusztráció.)