szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Addig tologatták a tüntetéseket, hogy a kínai elnök maximum akkor láthatta volna őket, ha sétára indul Budapesten.

Hiába jelentett be Hendrey Tibor tüntetést a budai vár területére, egész pontosan a Mátyás-templom környéki Hess András térre, a rendőrség ezt nem engedélyezte, csupán a vár területén kívül, az Ostrom utcában tüntethettek volna Hszi Csin-ping látogatásának ideje alatt a Tibet felszabadítását követelők – írja a 444.

Miért jön Magyarországra Hszi Csin-ping, és kit akar valójában meghódítani?

Nálunk új beruházásokról tárgyalhat Hszi Csin-ping, akár be is jelentheti új gyárak létesítését, Szerbiában pedig minden bizonnyal kulturális központot avat, de Budapest és Belgrád is Peking stabil szövetségese, így ezekben nincs is semmi meglepő. Meghódítani nem minket, hanem Nyugat-Európát kell, amely egyre inkább beleállni látszik egy Kína-ellenes kereskedelmi háborúba.

A rendőrség a portál szerint arra hivatkozva nem vette tudomásul a Hess András téri demonstrációt, hogy az „nemzetközileg védett személy mozgása szempontjából biztonsági deficitet generál”. A határozat szerint az új helyszínt Hendrey nem fogadta el.

A rendőrség egy másik demonstráció helyszínét is arrébb rakatta: az I. kerületi Dózsa György tér helyett csupán onnan négyszáz méterre, a Horváth kertben, Déryné szobránál tüntethettek volna. A rendőrség a portál beszámolója szerint itt is védett személy biztonságára hivatkozott.

Csupán egy tüntetést fogadott el a rendőrség ott, ahová bejelentették: a Városháza parknál valóban lobogtathattak tibeti zászlókat.