Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. május 8. 13:52

Több száz spanyol startupot haragított magára a Microsoft

Egy spanyol startupokat tömörítő szervezet panaszt nyújtott be a redmondi óriás ellen a felhőszolgáltatások piacán tanúsított versenyellenes gyakorlatok miatt. Korábban már többször került célkeresztbe ennek kapcsán a Microsoft, ezúttal viszont európai felhős ügyfelekkel kell szembenéznie.

A spanyol felhőpiacon sem nézik jó szemmel a Microsoft domananciáját: a több mint 700 szervezetet tömörítő spanyol Startup Association panaszt nyújtott be a redmondi óriás ellen versenyellenes gyakorlatok miatt. A csoport szerint a szoftvercég operációs rendszere és produktivitási szoftvereinek piacvezető dominanciájával él vissza annak érdekében, hogy ügyfeleit az Azure felhőszolgáltatás felé terelje.

A lehetőségeket ráadásul mesterséges akadályok szűkítik, többek közt az adatok hordozhatóságának nehézségei, illetve a szoftverlicencekkel kapcsolatos versenykorlátozó záradékok vehetik el az ügyfelek kedvét attól, hogy más alternatívát válasszanak. Mindez jelentősen érinti a spanyol piacon jelenlévő ügyfeleket és felhőszolgáltatókat a startup ökoszisztémán belül – írta a csoport a spanyol Nemzeti Piac- és Versenybizottsághoz (CNMC) benyújtott panaszban.

Carlos Meteo, a Spanyol Startup Association elnöke szerint a vállalatok számára egy egyenlőségre törekvő környezetet kellene biztosítani, hogy ne maradjanak le és szenvedjenek hátrányt sem végfelhasználóként, se technológiát kínáló szervezetként. A spanyol szereplők felháborodása azért is említésreméltó, mert ezúttal európai cloud ügyfelek nyújtották be a panaszt.

felhő

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A Microsoft ellen korábban már több alkalommal hoztak fel hasonló vádakat, a brit médiahatóság (Ofcom) két éve indított vizsgálatot a felhőszolgáltatók működése ellen, majd megállapította, hogy a Microsoft és az AWS a brit felhő-infrastruktúra-szolgáltatások piacának 70-80 százalékát fedik le. A redmondi cég tavaly az OVHcloud nevű francia felhőszolgáltatóval egyezett meg, hogy elkerüljön egy versenyjogi vizsgálatot.

Az OVHcloud 2021-ben nyújtott be panaszt a Microsoft ellen az Európai Bizottsághoz, amiben azt kifogásolta, hogy a Microsoft a saját termékeire vonatkozó licence drágábbá teszi más felhasználóknak, hogy a Microsoft Azure versenytársának számító felhőszolgáltatásokat vegyenek igénybe. A redmondi óriás lényegében kevesebbet számlázott azoknak az ügyfeleknek, akik a termékeit a Microsoft felhőjében futtatták, mint akik egy másik szolgáltató adatközpontja mellett döntöttek, mondjuk a Google vagy az Amazon szolgáltatását vették igénybe.

A Microsoft a panaszok alapján tavaly májusban bejelentette, hogy módosítja a szolgáltatása árazását, de csak a kisebb, és kizárólag európai szolgáltatók számára. Ettől még azonban a nagyobb felhős versenytársak, mint a Google és az Amazon hátrányba kerültek, így az európai felhőinfrastruktúra-szolgáltatók szakmai szövetsége, a CISPE (amelynek tagja többek közt az Amazon AWS, az Aruba és az OVHcloud is) szerint a módosítás nem volt elegendő.

2023-ban a Google vádolta meg a Microsoftot versenyellenességgel, és hogy tisztességtelen licencfeltételekkel köti magához az ügyfeleket, így szerezve kontrollt és fölényt a felhőalapú számítástechikai piac felett.

A Microsoft a spanyol startupok lépésére válaszul közölte, hogy készen áll együttműködni és mérlegelni az aggályokat. A cég kommunikációja szerint „választási lehetőséget és rugalmasságot biztosít ügyfelei számára, hogy ingyenesen válthassanak másik felhőszolgáltatóra, a licencfeltételek pedig lehetővé teszik a Microsoft-szoftverek használatát."

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.