Hirdetés

HYTE THICC Q60: a legvaskosabb vízhűtés

Extrém megoldásokat és különleges külsőt vonultat fel a fiatal gyártó kompakt hűtője.

Bevezető, külső

A mindössze hároméves múltra visszatekintő HYTE az utóbbi időben kifejezetten jól sikerült gépházaival hívta fel magára a figyelmet, de idén év elején úgy döntött, hogy a kompakt vízhűtések piacán is kipróbálja magát. Ennek az elhatározásnak az első gyümölcse a tesztre érkezett THICC Q60, mely tele van különleges megoldásokkal: extrém vastag radiátor, két szivattyú, vezeték nélküli ventilátorok, és a leglátványosabb elem, egy gigantikus kijelző, mely a hűtőblokkból kinövő nyakon foglal helyet. A külcsíny tehát példás – de mi a helyzet a többivel, a nem kevésbé fontos szerelhetőséggel és a hűtési teljesítménnyel ennél a bődületesen drága, 140 000 forintos rendszernél? Ennek jártunk utána.

Dizájn

A HYTE THICC Q60-hoz a legjobban a „nagy” jelző passzol, ez a hűtő ugyanis minden elemében kilóg a sorból. Igaz, radiátora csak 240 mm-es, viszont 52 mm vastag, közel kétszer olyan vaskos, mint a piac többi szereplőjéé. Éppen emiatt a szokatlan vastagság miatt a lamellák kicsit szellősebben helyezkednek el, hogy a mellékelt ventilátoroknak legyen esélyük a levegőt átfújni közöttük (illetve szívni, a legtöbb gépházban ugyanis pull konfigurációban érdemes felszerelni őket).


[+]

A ventilátorok is egyediek: az elterjedt 25 helyett 32 mm vastagok, és vezetékek helyett pogo pin-es, mágneses csatlakozásokon keresztül kommunikálnak egymással, illetve a bordára épített vezérléssel. Ez egy nagyon elegáns, kábelektől szinte mentes megoldás, így könnyebben is szerelhető össze a rendszer. Persze teljes vezeték nélküliség azért nincs, a csomagban egy alaplapi USB kivezetéshez, ventilátorcsatlakozóhoz, illetve 6+2 tűs PCIe tápcsatlakozóhoz kapcsolódó kábelt azért találunk, mely másik oldalán két Type-C konnektorban végződik – ezzel lehet a radiátor tetején helyet foglaló vezérlőegységhez csatlakoztatni.

[+]

A hűtőközeg áramoltatását két darab, a radiátorba épített pumpa végzi – azért kettő, mert a radiátorban is két hűtőkör van. Ennek előnye, hogy alacsonyabb az áramlási ellenállás, tehát gyorsabban mozoghat a folyadék, jobb lesz a hűtés teljesítménye. Ahogy említettük, a vezérlés a radiátor egyik oldalán található vaskos blokkba került, ide csatlakoznak a 400 mm hosszú, nagy átmérőjű, szövetburkolatú csővezetékek is.

[+]

Mellettük egy színes LED-eket rejtő, H logós kör található, ami alighanem a feltöltőnyílást takarja. A két, már említett Type-C konnektor mellett van egy harmadik is, ezzel további, a HYTE Nexus megoldásával kompatibilis alkatrészeket kapcsolhatunk össze a THICC Q60-nal. Ez lehet akár a ház belső világítását vezérlő kontroller, akár ventilátor, akár más termék.


[+]

A csövek másik végén az egyedi kialakítású, 56 x 56 mm-es talppal rendelkező hűtőblokk helyezkedik el, amihez a csövek forgatható, 45 fokos csatlakozókkal kapcsolódnak. Ezek elég sok helyet igényelnek, így a csövek közel kerülhetnek a videokártya hátoldalához. A blokk tetején pedig ott trónol a rendszer fénypontja, az 5 hüvelykes képátlóval, 1280x720 pixeles felbontással és 60 Hz-es frissítési frekvenciával rendelkező IPS kijelző egy fémnyakon, mely a blokknál és a kijelzőnél is billenthető.

[+]

Ezzel a kettős zsanéros megoldással szinte bármilyen helyzetbe állíthatjuk a panelt, csak a pivot funkció hiányzik belőle. A mobiltelefonokra emlékeztető megjelenítést kínáló kijelző hátoldalán további 42 darab RGB LED tanyázik, természetesen ezek színe is testre szabható. Az egész rendszer mögött egyébként egy Android alapú mini számítógép található, mely négymagos ARM Cortex SoC-on fut, és 2 GB RAM-ot, illetve 32 GB háttértárat is tartalmaz, utóbbit a PC-ről is elérhetjük.


[+]

A HYTE a blokk rögzítését egyszerű, betolható lemezek segítségével oldotta meg, mely a Corsair által is alkalmazott megoldásra emlékeztet. A blokk alján a talp selyemfényű és teljesen sima, a felületi érdesség csak minimális.

Tartozékok

A THICC Q60 rögzítési megoldása egyszerű, de jól működő rendszer, mely a különböző foglalatokhoz passzoló tartócsavarok mellett az Intel asztali foglalataihoz tartozó hátlapból és a blokkon kialakított résekbe betolható lemezekből áll. Ez utóbbiakból egy-egy párt kapunk az Intel és az AMD platformhoz, a rugós leszorítók ugyanazok mindegyik esetben. A hűtőpasztát a gyárban felviszik, így abból sajnos nem mellékelnek extrát, ez egy 140 000 forintos hűtésnél kicsit indokolatlan spórolásnak tűnik.


[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • HYTE

Előzmények

Hirdetés