szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Két kórházból száznál is több, összesen 112 thai egészségügyi dolgozót kellett karanténba küldeni amiatt a magyar turista miatt, aki miután Phuket szigetén a motorbalesete után kórházba került, nem említette meg, hogy fertőzött területről érkezett – írja a Bangkok Post nyomán a 444.hu.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

A 25 éves, koronavírus-fertőzött magyar férfi motorbaleset miatt került kórházba, ahol aztán péntek reggel életét vesztette, írták korábban. A baleset még március 25-én érte a férfit, aki nyakcsigolyatöréssel került az első intézménybe. Innen kivizsgálás után átszállították egy másikba, ahol megműtötték. A Bangkok Post külön kiemeli, hogy ekkor már magához tért, és tudott beszélni, mégsem jelezte, hogy súlyosan fertőzött helyeken járt – olvasható a 444.hu-n.

Négy nappal későn, 29-én fogtak gyanút az őt ápolók, a férfinak ugyanis egy olyan helyről, egy Patong Beach-i mulatóutcából, a Soi Bagláról érkezett látogatója, ami a szigeten belül a fertőzés egyik ismert epicentruma. Ez után kikérdezték a magyart – nyilatkozta Chalermpong Sukhonthapol, a Vachira Phuket Hospital igazgatója. Így derült ki, hogy a férfi korábban két hétig lakott a gócpontban, azelőtt pedig Malajziában járt. Ezek után tesztelték le, hogy kiderüljön, koronavírussal fertőzött.

A magyar férfinak az ezt követő napokban felment a láza, légzési nehézségei támadtak majd április 3-án meghalt. A lap szerint véráramfertőzés okozta a halálát.

Az igazgató szerint sokkoló, hogy a beteg nem jelezte, hogy fertőzött lehet. Emiatt a kórház dolgozói közül 104 személyt magas, 8 továbbit pedig alacsony fertőzési kockázatúnak minősítettek. Előbbieket állami karaténba, utóbbiakat otthoniba helyezték 14 napra, összesen 112 személyt. Az érintett dolgozóikat azonnal tesztelni is kezdték, 94 személy tesztje negatív lett, 18 eredményt még várnak.