Az Omega együttes végét jelentheti, ha lesz második hullám

2020.05.26. 05:20

„Idén 18 külföldi koncertünket mondták le, köztük négy fesztiválfellépést, ami az Omega-produkció költségét tekintve százmillió forintos nagyságrendű kiesés” – mondta a Blikknek Trunkos András, az Omega együttes menedzsere, aki szövegíróként is támogatja az együttest.

A lapnak nyilatkozott a 77 éves Kóbor János is. Szerinte az Omega végét jelentheti, ha a járványnak ősszel lesz egy második hulláma. „Mi, »régiek« már abban a korban vagyunk, amikor hatványozottan dolgozik ellenünk az idő. Még lendületben vagyunk, de ez sajnos mulandó. Márciusban fejeztük be az új lemez felvételeit, de ha a következő fél évben nem tudunk színpadra lépni, utána aligha tudunk majd megfelelni az elvárásainknak. Bízunk a koncertezés folytatásában, ugyanakkor aggodalmaskodunk is” – nyilatkozta Kóbor.