Fokozottan vigyáznak a biztonságra az Erzsébet-táborokban

NOVÁK Katalin
Zánka, 2019. június 25. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az Erzsébet-táborokról tartott sajtótájékoztatón a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban 2019. június 25-én. MTI/Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Fokozottan ügyelnek majd a biztonságra, és betartják a koronavírus-járvány miatt érvényben levő aktuális járványügyi előírásokat a június 29-től induló napközis Erzsébet-táborokban - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin azt mondta, hogy idén majdnem kétszer annyi,

százezer gyereket fogadnak a napközis táborokban, mint tavaly.

A táborokban a gyerekeknek lakóhelyükhöz közel biztosítanak tartalmas kikapcsolódást többi között sport és kulturális programokkal napi négy étkezéssel, napi száz forintért.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az Erzsébet-táborokról tartott sajtótájékoztatón a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban 2019. június 25-én Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az államtitkár arról is beszélt, hogy

egy csoportban maximum húsz gyerek vehet részt, jelentkezni az iskoláknak kell.

Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta,

hogy idén nem lesznek ottalvós Erzsébet-táborok.

A járványhelyzetet kihasználva felújítják a zánkai, a fonyódligeti és az ivói tábort, amelynek köszönhetően jövőre mintegy kétszer annyi gyermeket tudnak majd fogadni - tette hozzá az államtitkár.