Mindent bevallott a halálkamion sofőrje

Vágólapra másolva!
Bűnösnek vallotta magát 39 rendbeli emberölésben szerdán annak a kamionnak a sofőrje, amelynek hűtőkonténerében tavaly októberben 39 vietnámit találtak holtan Anglia délkeleti részén. Azzal is megvádolták a férfit, hogy egy kiterjedt migráns-csempészhálózat tagja. 
Vágólapra másolva!

A 25 éves, észak-írországi illetőségű Maurice Robinson ellen

39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés

címén emeltek vádat.

A fiatal férfi, akit a hírhedt londoni Belmarsh börtönben tartanak vizsgálati fogságban, videókapcsolaton keresztül válaszolt a londoni központi büntetőbíróság - utcája után közkeletű nevén az Old Bailey - eljáró tanácsának kérdéseire,

és beismerte a gyilkosságot.

A többi vádpontban már korábban bűnösnek vallotta magát. Az új koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások miatt az ügyészek és a sofőr jogi képviselői is videókapcsolaton vettek részt a szerdai tárgyaláson.

A 39 vietnámi holttestét tavaly október 22-én hajnalban találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében.

A hűtőkonténer nem sokkal korábban érkezett

a Temze torkolatában fekvő közeli Purfleet kisváros komptermináljába a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből.

A Scania típusú, bolgár rendszámú kamion, amelyet Robinson vezetett, Írországból kelt át komppal Angliába, és röviddel a holttestek megtalálása előtt vette fel a pótkocsit.

A brit vádhatóság szerint az ügy mögött egy olyan globális hálózat áll, amely sok migráns Nagy-Britanniába csempészését szervezi, ennek tagja a kamionsofőr is.

A brit hatóságoknak november első hetére sikerült azonosítaniuk az áldozatokat. Akkor derült ki hivatalosan, hogy valamennyien vietnámiak voltak.

A múlt hónapban véglegesített és kiadott vizsgálati jelentés szerint vagy megfulladtak, vagy kihűltek.

Az ügynek a férfin kívül még négy vádlottja van; közülük három román. Az ő tárgyalásuk októberben kezdődik. Robinson ügyében az Old Bailey egyelőre nem tűzte ki az ítélethirdetés időpontját. Nagy-Britanniában legutóbb 2000-ben volt ehhez mérhető tragédia. Akkor 58 kínai állampolgár holttestét találták meg a délkelet-angliai Dover kikötőjében egy holland rendszámú, ugyancsak Zeebrugge kikötőjéből érkezett kamion pótkocsijában.