DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sainz: Nem második számúnak írtam alá

A McLarentől a Ferrarihoz átigazoló spanyol egyértelművé tette: nem szerepel semmi olyasmi a szerződésében, ami arra kötelezné, hogy Charles Leclerc-t kell majd segítenie.

A Ferrari néhány nappal a Sebastian Vettellel való szakítás bejelentése után megerősítette, hogy Carlos Sainz veszi át a német helyét 2021-től. Sokan úgy vélik, a spanyol csak második számú státuszt kap a Scuderia dédelgetett kedvence, Charles Leclerc oldalán, ám a monacói tagadta, hogy első számú pilótává lépne elő, s most maga Sainz is tisztázta a kérdést:

sainz-melbourne-dppi



„Nem, nem írtam alá semmi olyasmit, ami azt mondaná ki, hogy második számú vagyok. A szerződésem azt mondja ki, ahogy az összes eddigi szerződésem esetén is ez volt a helyzet, hogy a csapat a versenyző fölött áll, de szó nincs második számúságról vagy arról, hogy valakit segítenem kell” – idézi a pilótát az F1i.com.

Sainz arra is felkészült, ha esetleg az egyenlő bánásmód hasonló rivalizáshoz vezetne, mint Leclerc és Vettel között 2019-ben, ami ütközésbe torkollott Interlagosban: „Amit tudok, hogy mindent bele fogok adni a Ferrariért, mindent meg fogok tenni, ami szükséges, főleg annak érdekében, hogy megpróbáljunk nyerni. Nem érdekel az autó színe. Minden versenyzőt egyformán kezelek, mind riválisok vagyunk, és mindent bele kell adnunk. Ha van egy komplikált helyzet, a megfelelő döntést fogom meghozni, nem kell aggódni.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: