Orbán Viktor kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a Műcsarnok felújítását

2020.06.05. 11:29

Évek óta tervezik, érdemi döntés 2018 végéig nem volt róla, de amit akkor hoztak, az nem valósult meg (2020 szeptemberére kellett volna elkészülnie, hogy az Eucharisztikus Világkongresszus egyik fő helyszíne lehessen, maga a kongresszus is elmaradt), így a kormány közbelépett. A június 4-i Magyar Közlönyben megjelent 

261/2020. (VI. 4.) Korm. rendelete a Műcsarnok teljes körű rekonstrukciójának és korszerűsítésének megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházás kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról.

Ami annyit tesz, hogy a kormány (Orbán Viktor s.k.) a beruházást ezzel kivonta a hatósági eljárások nagy többsége alól, azaz 

  • nem kötelező beszerezni építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, 
  • nem kell lefolytatni településképi véleményezési eljárást, 
  • nem kell foglalkozni településképi bejelentési eljárással,
  • és nem kell készíteni közterület-alakítási tervet sem,
  • és a többi engedély is napok alatt meglesz.

A rendeletben a Napi.hu vett észre egy sort, ami arra utal, hogy a rekonstrukció nagyobb volumenű lesz, mint sejtenénk:

(...) az ingatlan közvetlen környezetébe tartozó, az építési tevékenység költséghatékony elvégzéséhez szükséges közterület használatának feltétlenül szükséges időtartamát a kivitelezés megkezdésétől számított 24 hónapban határozza meg. 

Azaz, akár két évig is eltarthat az építkezés, és ebben az időben a szomszédos ingatlanokon is történhetnek módosítások. Hogy egészen pontosan milyenek, arról nem tudni, ahogy a költségekről sem. Nem ez az első kiemelt státuszú építkezés a Városnegyedbe tervezett múzeumi negyedben, és vélhetően nem is az utolsó.

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!