A Fidelitas egyik vezetője szerint alapvető politikai nézeteik megegyeznek a Mi Hazánk Ifjainak nézeteivel

2020.06.07. 11:23

"A Mi Hazánk Ifjainak az alapvető politikai nézetei megegyeznek a Fidelitas nézeteivel" – mondta Korponyai Ernő, a Fidelitas szegedi és Csongrád megyei elnöke, a Fidesz szegedi önkormányzati képviselője a helyi Egyetem Tv Metszéspont című vitaműsorában, írja a Magyar Hang.

Az idézett megszólalás előzménye, hogy Kovács György, a Mi Hazánk Ifjainak szegedi vezetője kilépett Toroczkai László szervezetéből és a továbbiakban a Fidelitasban folytatja – írja az interjúrészletet a Facebook-oldalán megosztó Mihálik Edvin momentumos szegedi önkormányzati képviselő, a párt helyi szervezetének elnöke.

Korponyai Ernő a beszélgetésben azt mondta, nem lát semmi problémát az átlépésben. Másfél-két hónapja kereste meg őt Kovács, hogy szívesen csatlakozna a Fidelitashoz, csalódott a Mi Hazánkban, mert úgy látja, hogy olyan kezd lenni bizonyos megyékben, mint a Jobbik, nem a nemzeti érdekeket szolgálja. Azt látta, hogy az egyetlen alternatíva a Fidesz, illetve számára a Fidelitas.

Arról, hogy Toroczkai László pártját, a Mi Hazánkat saját hatalmi érdekei miatt hogyan segíti látványosan a Fidesz, itt írtunk bővebben.