Klingl Béla animációs filmje is Hirosimában versenyez

ReMake
Vágólapra másolva!
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Ulrich Gábor Dűne című alkotását is beválogatták a Hirosimai Nemzetközi Animációs Fesztivál versenyprogramjába. Az A-kategóriás mustra hivatalos versenyprogramjába egy másik magyar alkotás, Klingl Béla ReMake című, gyurmát idéző számítógépes animációs technikával készült kisfilmje is meghívást kapott.
Vágólapra másolva!

A ReMake egy emberöltőt kísér végig pár percbe és csupán egy snittbe sűrítve. A főszereplő életvonala teljes ívet zár be, a születéstől az öregkorig, halálig és talán még tovább. Az egyszereplős filmben valójában több szereplőt látunk, főhősünk időben eltolt - idősebb és fiatalabb - másolatai, akik életszakaszuk egy másik pontjáról szemlélik az eseményeket.

A KGB Stúdió gyártásában készült kisfilmet tavaly a legszínvonalasabb képi formanyelvért és a legjobb animációs munkáért járó díjjal jutalmazták a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, és a szintén neves brazil Anima Mundi animációs filmfesztiválon volt a világpremierje.

A 18. Hirosimai Nemzetközi Animációs Fesztivált, amelynek versenyprogramjában két magyar alkotás is szerepel, augusztus 20. és 24. között tartják, a koronavírus-járvány miatt az idén közönség nélkül.