A hétvégén 30-32 fok is lehet!

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Ma
Gyakran lesz erősen felhős az ég, és több helyen, akár több alkalommal is kialakulhat zápor, zivatar. Főleg hajnalban csendes eső is lehet. A DNy-i szél néha megélénkül, zivatarok környezetében ugyanakkor viharos szélrohamok lehetnek. Egyébként marad a nyári meleg 25 fok körüli maximumokkal.

Csütörtök
Napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, és már jóval kevesebb helyen várhatók záporok, zivatarok. A csúcsérték 22 és 27 fok között alakul. A nyugati szél megélénkül.

Péntek és szombat
Sok napsütésre, igazi nyári időre van kilátás. Erősödik a nappali felmelegedés, szombaton már néhol hőség lesz 30 fok körüli értékekkel. Frissítő zápor, zivatar inkább keleten fordul elő.

Vasárnap
Estig napos, gomolyfelhős idő valószínű; majd estétől záporok, zivatarok alakulnak ki. A hőmérséklet csúcsértéke eléri a 27-32°C-t.