szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos szerint bizonyos településeken nagy szükség van iskolaőrökre. Vecsei Miklós a HVG-nek adott interjúban arról beszélt, hogy nem az iskola renitens gyerekeinek karhatalmi erőkkel történő megzabolásáról kell vizionálni, a legtöbb esetben iskolán kívülről érkezik a veszély, a gyerek rossz jegyéért elégtételt venni akaró szülő vagy a rosszul kommunikáló rokon jelent igazi gondot.

Nem szólalt meg sem a gyöngyöspatai romák kártérítése ügyében, sem a „cigánybűnözést” skandálók tüntetése után Vecsei Miklós felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke. A HVG-nek adott interjúban ezt azzal magyarázta, hogy

van, amikor a csend többet mond, mint a legjobban megfogalmazott mondat. Sok kérdésben annyira bonyolult a helyzet, hogy akár mond valamit az ember, akár hallgat, óhatatlanul is valakivel ellentétbe kerül.”

Vecsei szerint a társadalom végtelenül leegyszerűsített szinten kommunikál a romaügyről, ezért ő csak annak mondta el véleményét, akinek kell.

Egy csapaton belül elvárható, hogy ha valamivel nem értek egyet, azt ne harmadik féllel beszéljem meg”

– fogalmazott.

Beszélt a sokak által vitatott iskolaőrségről is, amire szerinte bizonyos településeken nagy szükség van.

Ez nem váltja ki a kistelepülések iskoláiról lefolytatandó vitákat, nem teszi magasabb színvonalúvá az oktatást, de sok helyen biztonságérzetet adhat. Az általam ismert és megkérdezett iskolaigazgatók legtöbbje örül a lehetőségnek.”

Azt mondta, nem az iskola renitens gyerekeinek karhatalmi erőkkel történő megzabolásáról kell vizionálni, a legtöbb esetben iskolán kívülről érkezik a veszély, a gyerek rossz jegyéért elégtételt venni akaró szülő vagy a rosszul kommunikáló rokon jelent igazi gondot. „Pedagógusként én is a pedagógiai módszerekben hiszek, remélem, eljutunk oda, hogy minden iskolában lesz ehhez is elegendő eszköz és tudás, addig azonban fontos kompromisszum lehet az iskolaőrség. Sokkal jobban megértenénk ezt, ha egy órát eltöltenénk egy nyomorban élő településen, különösen, ha egy ott otthonosan mozgó kísérőnk is akadna”

– tette hozzá.

További részletek a HVG-ben és a HVG360-on.