Egy ideje már lehetett sejteni, hogy az AMD Ryzen processzorok esetében az alaplapgyártók furcsa trükköket alkalmaznak annak érdekében, hogy a termékeik legyenek az alaplaptesztek élén.

A Ryzenekkel különösen jól lehet bánni, mivel igen kifinomult feszültségskálázást használnak, és az órajel tekintetében is nagyon szűk lépcsők között tudnak turbózni. Ez nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy viszonylag könnyű úgy kinyerni egy kis extra teljesítményt, hogy közben a megvásárolt processzor teljesen stabil marad.

A trükk ott van, hogy az AMD a maximális fogyasztási határ (PPT, azaz Package Power Tracking) megállapításánál részben az alaplapokra hagyatkozik. Minden processzornak van egy alapvetően specifikált értéke erre, és az alaplapgyártók feladata az, hogy az egyes termékek esetében a VRM olyan 0 és 255 közötti egész számot küldjön az indítás során az AGESA számára, amiből a rendszer a specifikációhoz közeli PPT értéket tud beállítani. Ezt természetesen nem feltétlenül található el tökéletes pontossággal, így a +/-5%-os eltérés elfogadható. A gyártók számára tehát itt egy kiskapu, amit kihasználhatnak, ugyanis ha egy alaplap VRM-je szándékosan más értéket küld vissza a rendszernek, akkor elérhető, hogy a processzor maximális fogyasztási határa a hivatalosnál magasabb legyen.

A HWiNFO kifejlesztett egy olyan, Power Reporting Deviation névre hallgató funkciót, amely megmondja a felhasználó számára, hogy az adott alaplap trükközik-e. Ehhez nagyon fontos, hogy rendszer alapértelmezett beállításokkal fusson, mert a Ryzenek esetében még a TDC (Thermal Design Current) és az EDC (Electrical Design Current) paraméterek is befolyásolják az órajelskálázás működését, és ezek az értékek a különböző tuningbeállításokkal, illetve az aktív Precision Boost Overdrive mellett módosulnak, ilyenkor pedig a Power Reporting Deviation is hibás számot közöl. Szintén lényeges, hogy csak teljes terhelés mellett van értelme a kijelzett értéknek, így a mérés ideje alatt egy Cinebench R20 nT teszt futtatása javasolt.

Az adatok tekintetében az a jó, ha 95 és 105 százalék között van a visszajelzett paraméter. Persze kicsi eltérés még ide-oda belefér, de ha mondjuk egy alaplapnál 80%-ot ír a program, akkor az azt jelenti, hogy például a tesztgépünkben hasznát Ryzen 7 3700X-es processzor maximális fogyasztási határa nem a gyárilag előírt 88 watt lesz, hanem 110 watt (ennek a 80%-a a 88 watt). Ezt igen valószínűtlen, hogy ki tudná használni, hiszen a TDC és az EDC paraméterek változatlanok, de 90-100 watt közé be tud sorolni, ami 25, 50 vagy 75 MHz-nyi extra órajelet is eredményezhet.

A fentiek kapcsán felmerülhet egy kérdés, hogy az ilyen beavatkozásoktól miért nem fagynak le a rendszerek. Valójában a processzor, illetve az alaplap védelmei még tökéletesen működnek, és ezek ma már nem kifejezetten arra valók, hogy leállítsák a teljes PC-t, ha gond van, ugyanis még azelőtt elkezdik kezelni a különböző limitek felé közelítő paramétereket, mielőtt bármi baj történhetne, így a rendszer nem is igazán tud instabillá válni. Elméletben egy alaplap hiába trükközik azzal, hogy akár a gyárilag specifikált kétszeresére lövi be a maximális fogyasztási keretet, a teljes rendszeren belül még számos, teljesítményt befolyásoló limit keletkezhet, amely miatt az adott processzor a trükkel kijelölt maximum fogyasztási határt el se tudja érni, sőt, sokszor meg se tudja közelíteni. Annyit viszont ki lehet nyerni, hogy a teljesítmény pár százalékkal jobb legyen a gyárilag specifikált szinthez képest.

De mennyit csökken az élettartam?

Az egyik legfontosabb kérdés az, ami mindig: a trükkök milyen mértékben degradálják a processzor élettartamát? A válasz is ugyanaz, mint régen. Alapvetően egy szilíciumostya 15-20 évig is működőképes maradhat, de folyamatos üzem mellett valamekkora mértékben mindenképpen degradálódik. Ez csak azért nem jelent problémát, mert mire eljut arra a szintre, hogy az eredeti paraméterekkel nem stabil, addigra eltelt két évtized, és az adott PC-ben jó eséllyel minden más alkatrész beadta a kulcsot. Amennyiben a felhasználó tuningol, főleg ha feszültséget is emel, akkor az felgyorsítja ugyan a degradációt, de valós gondot így sem jelent, mert csak annyi történik, ahogy a tuningolt rendszer nem 15 évig fog működni, hanem mondjuk "csak" 12-ig. Tehát effektíve még extrém tuning mellett is elképesztően hosszú az az időtartam, ameddig egy szilíciumostya bírja, és itt olyan helyzetről beszélünk, amikor állandóan 100%-ig le van terhelve a gép. Ha ez a gyakorlatban nincs így, márpedig általában nincs, akkor évekkel hosszabbodik a processzor élettartama.

A fentiek miatt nem jelentettek gondot azok a régi trükkök, amikor az alaplapgyártók a buszórajelet nem 100, hanem 104 MHz-re állították. A szorzó miatt a processzor működési órajelét tekintve derekas extrát nyertek, ami jó eséllyel az adott alaplapot a legjobb teljesítményű alternatívává tette. Persze a processzor élettartamát ez csökkentette, de végeredményben mindegy, hogy a rendkívül gyorsan fejlődő PC-piacon egy termék 14 vagy 15 évig működik, sokkal hamarabb lecserélik a felhasználók.

Ugyanez a helyzet most is. A Ryzen esetében találtak egy trükköt az alaplapgyártók, amivel a teljes processzor teljesítményére nézve nyernek 3-6% plusz tempót. Gyakorlatilag egy igen minimális gyári tuningról van szó, amit biztos, hogy elvisel az összes piacra kerülő lapka, tehát nagyot ezzel egyik érintett sem kockáztat, de a tesztekben ez biztosíthatja az adott alaplap első helyét.

A legnagyobb probléma itt nem az, hogy a specifikáción kívüli beállítás csökkenti a processzor élettartamát, mert így is évtizedes távlatról beszélünk. 15 évben gondolkodva sokkal nagyobb az esélye annak, hogy az összes kiegészítő alkatrész tönkremegy egy most vásárolt, Ryzen CPU-t működtető PC-ben, tehát még ilyen formában is a processzor marad az utolsó komponens, ami működni fog, csak minden más kihullik alóla.

A valós gond inkább etikai jellegű. Konkrétan mi jogosítja fel egy alaplapgyártót arra, hogy a specifikáción kívül működtesse a Ryzeneket, mert kérdéses, hogy mindegyik felhasználó örül-e az extra sebességnek, ez ugyanis extra fogyasztással is jár. Ilyen szempontból az ügyfelek joggal reklamálhatnak az adott gép vagy alaplap gyártójánál. Az élettartamot tekintve viszont ezeknek az egészen minimalista tuningoknak csupán másfél évtizedes távon túl van jelentőségük.

Hasonló dolgokat egyébként az Intel alaplapok esetében is csinálnak a gyártók, de nagy különbség, hogy az Intel ezeket külön engedélyezi. A combosabb deszkák manapság az Intel processzoroknak a PL2 fogyasztását, illetve a Tau paraméterét szokták módosítani, így jobban turbózhat az adott termék. Az Intel ezt nem tekinti tuningnak, mert biztosan nem jelent negatív hatást a processzorra a garanciális időtartamon belül. A teljes képet nézve ugyanakkor ez módszer is degradálja a processzor élettartamát, nem véletlenül van külön kiemelve a garancia. Három éven belül ugyanis egészen biztos, hogy semmi gond nem lesz belőle, de még 10 éves időtartamra is nagy biztonsággal bevállalható, mert ugyanaz történik, ami az AMD-nél. Inkább másfél évtizedes távon túl vizsgálódva jelentkezhetnek majd stabilitási problémák.

A különböző trükköket egyébként az alaplapgyártók közötti verseny szüli. Nagyon nem mindegy, hogy ki mennyi alaplapot tud eladni évente, és bizony a vásárlók egy jelentős része azért még ma is megnézi, hogy a kiszemelt termékek közül melyik teljesít a legjobban a tesztekben. Ez tehát a piacszerzés egyik eszköze. Távolról sem mondhatni, hogy etikus, legyen szó bármilyen trükkről, de veszélyesnek egyiket sem lehet nevezni, ha a rendszer, reális időtávon belüli élettartamáról van szó.