galéria megtekintése

Sejtésből korszakos kutatás

0 komment


Hargitai Miklós

A sejtek azonosítják a selejtes részeket, és azokat újrahasznosítva dobják el. A folyamat részletes bemutatása Nobel-díjat ért Oszumi Josinorinak.


Ahhoz, hogy Oszumi Josinori kutatásának jelentőségét értékelni tudjuk, először az autofágia fogalmát kell tisztázni. Maga a kifejezés görög eredetű, és önemésztésként fordítható. Vellai Tibor, az ­ELTE genetikai tanszéke vezetőjének magyarázata szerint az egyik legalapvetőbb biológiai folyamatról van szó, amiről az 1950-es évek óta tudunk.

Az autofágia a sejten belül zajló önemésztő, önlebomló folyamatok gyűjtőneve, amikor a sejtben lévő fehérjék, sejtszervecskék egy retikulumban (azaz membránnal körülvett zsákocskában) szabályozott módon lebomlanak úgy, hogy az anyagaikat a szervezet „reciklálni" tudja, és a lebontás során keletkező energia is hasznosul.

Minderre valójában az élet fenntartása végett van szükség: ha az auto­fágia nem (vagy nem megfelelően) működik, akkor a sérült elöregedett molekulák ­felhalmozódása a sejt elöregedéséhez, sejtpusztuláshoz, szervi diszfunkciókhoz, az öregkori betegségek, a rák, az infarktus, az idegrendszeri elváltozások megjelenéséhez vezethet – valójában az autofágia tartja tisztán és fitten a sejteket, a jelenség megértése pedig az említett betegségek gyógyításához is közelebb vihet. Ma már az is egyértelmű, hogy az autofágia működése az életmóddal befolyásolható: a viszonylag alacsony kalóriabevitel és a sok mozgás jótékony hatással van rá.

 

Az autofágiát 1954 táján fedezték föl, de akkoriban még csak elektonmikroszkóppal, vagyis egy drága, nehézkesen használható eszközzel lehetett tanulmányozni, amihez a genetikusok nem fértek hozzá. Így a szükséges analíziseket sem tudták elvégezni, nem voltak képesek megállapítani, hogy pontosan hogyan működik a mechanizmus.

A most díjazott Oszumi Josinori azonban 1993-ban egysejtű élesztőgombákkal kezdett kísérletezni, és rájött, hogy ezekben a sejtekben ugyanazok a biokémiai folyamatok játszódnak le, mint a magasabb rendű szervezetekben, ám olyan nagyméretű struktúrák részvételével, amelyeket fénymikroszkóppal is nyomon lehet követni. Egy-egy fehérjét szándékosan tönkretett, és rögzítette, hogy mi történik utána a sejtben – ezzel a módszerrel 15 autofág gént tudott azonosítani a hozzájuk tartozó fehérjékkel együtt (köztük olyanokat, amelyek magasabb rendű élőlényekben is jelen vannak).

– Ez volt a kulcsmomentum, vagyis az áttörés az autofágia kutatásában: utána rengeteg genetikus kezdett foglalkozni a területtel, más fajokban – muslincában, egérben is – feltárták a működését, az azonosított gének száma megduplázódott, megkezdődött a humán vonatkozások kutatása – ismertette az előtörténet jelentősebb epizódjait a tanszékvezető.

Oszumi Josinori két évtizeddel kutatásai publikálása után kapta meg az orvosi Nobel-díjat
Oszumi Josinori két évtizeddel kutatásai publikálása után kapta meg az orvosi Nobel-díjat
Reuters

Vellai Tibor szerint a témának van magyar vonatkozása is: az ­ELTE akkori állatrendszertani tanszéke a 80-as években a világon az első között kapcsolódott be az autofágia elektronmikroszkópos ­kutatásába, szintén azt a módszert követve, hogy megfigyelték, mi lesz a következménye egyes molekulák, illetve fehérjék tönkretételének, mi az a bio­lógiai funkció, ami a beavatkozás nyomán kiesik. A tanszéki kutatók közül Kovács Attilának és Juhász Gábornak van közös cikke Oszumi Josinorival, Vellai Tibor pedig két publikációban is társszerző a japán kutatóval.

Az első kommentárok szerint a Nobel-bizottság az autofágia kutatásának díjazásával kockázatmentes, kevés vitát indukáló megoldást választott, amire szükség is volt azután, hogy a testületet idén példátlan botrány rázta meg. A díjazottakat kiválasztó Karolinska Institute két volt vezetőjéről ugyanis kiderült, hogy egy időközben megbukott korábbi kutatósztár, az őssejtből tenyésztett szövetekkel elvileg látványos sikereket elérő, a valóságban életeket kockáztató olasz Paolo Macchiarini menedzselésével túlléptek bizonyos etikai határokat, ami a díj tekintélyének sem tett jót.

Oszumi Josinori

Az 1945-ben született Oszumi Josinori a Tokyo Institute of Technology kutatója. Diplomát és doktorátust a ­Tokiói Egyetemen szerzett, majd posztdoktori ösztöndíjasként a New York-i Rockefeller Egyetemen tanult. A most díjazott eredményeit jórészt a Tokiói Egyetem kutatójaként érte el, de pályafutása során végigjárta a legfontosabb japán élettudományi kutatócentrumokat, és a Nobel-díj előtt gyakorlatilag az összes olyan elismerést megkapta, amely ezen a területen elérhető.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.