Gigaprojekt a Dunakeszi Járműjavítónál

MÁV-Start Zrt, IC+, vasút, vasúti kocsi, InterCity
Szolnok, 2019. július 30. A MÁV-Start Zrt. első húsz új generációs InterCity-kocsijának egyike a szolnoki Vasúti Járműjavítási Telephelyen 2019. július 30-án. A sajátgyártású, nemzetközi forgalomra is alkalmas járművek 200 kilométer per órás sebességgel tudnak közlekedni a pályán. MTI/Mészáros János
Vágólapra másolva!
Két és fél hónap múlva már egyiptomi vasúti kocsikat szerel össze a Dunakeszi Járműjavító, ám addig még sok milliárd forintnyi fejlesztéseket kell végrehajtania.
Vágólapra másolva!

Novemberben kigördülhet a Dunakeszi Járműjavítóból (DJJ) az első olyan vasúti személykocsi, amely az 1300 vagonra szóló egyiptomi megrendelésre készült – közölte a Világgazdasággal Wein András, aki július 9-től a Dunakeszi Járműjavító Kft. ügyvezető igazgatója.

A munka nagyságrendjét szemlélteti, hogy az 1300 kocsi egymás mögé állítva negyvenkét kilométer hosszú lenne, vagyis Budapestről elérne Vácig, és a MÁV-Start vasútikocsi-flottájának a kétharmadát teszi ki.

Magyarországra ezzel több mint egymilliárd eurónyi árbevétel folyik majd be, a fővállalkozó ugyanis a Transmashholding Hungary Kft., amely közvetlenül két alvállalkozóval dolgozik a DJJ-vel, és az oroszországi TMH csoporthoz tartozó tveri vonatgyárral.

Illusztráció Forrás: MTI/Mészáros János

A teljesítés több mint 51 százaléka Magyarországon, a többi Oroszországban történik. A munka megosztása alapvetően az ugyanilyen arányú finanszírozási hátteret tükrözi le: a forrásról a magyarországi Eximbank és az oroszországi Roszeximbank gondoskodik, a viszontbiztosító az Exiar.

A kivitelezésre egy kiterjedt magyarországi beszállítói lánc jön létre, ennek érdekében több, modern technológiát hozó külföldi vállalat is létrehozna magyarországi leányvállalatot.

Az óriásmegbízás teljesítéséhez azonban Dunakeszin előbb szükség lesz egy sok milliárd forintos fejlesztésre, ahogyan a dolgozók képzésére is, azonban a társaságnak minderre csak két és fél hónap áll a rendelkezésére: augusztus végén megérkeznek Tverből összeszerelésre az első kocsiszekrények, novemberben pedig már a kiszállításnak kell elindulnia. Dunakeszin történik 680 – pontosabban a négy prototípus nélkül 676 – kocsi végszerelése történik, itt készül az alváz és a felépítmény is.