szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nyílt levélben kérik Varga Mihályt és a Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy ne szorítsák ki így a Balatonnál élőket és az odalátogatókat.

Az Összefogás a Balatonért Egyesület nyílt levelet küldött a pénzügyminiszternek és az MTÜ-nek, amelyben tiltakoznak a balatoni szabadstrandok fizetőssé tétele ellen. Az egyesület indoklása szerint a lépés, így a jelenleg hivatalosan is szabadstrandként nyilvántartott fürdőhelyek fizetőssé tétele nemcsak a Balatonnál élőket, hanem az odalátogatókat is kiszoríthatja a szabad fürdőzés lehetőségéből.

Arra kérik ezért Varga Mihályt és az MTÜ-t, hogy ne járuljanak hozzá a vissza nem térítendő állami támogatásból felújított szabadstrandok fizetőssé tételéhez.

Kiemelik azt is, hogy Fonyódon a forrást biztosító Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. sem támogatta, hogy a járvány miatti bevételkiesést ilyen módon pótolják az önkormányzatok.

Tavaly egyébként több mint ötezren írták alá a szabadstrandok védelméért indított petíciójukat. "A kormányzat is azt hirdeti, hogy a Balaton mindenkié, a tónak hozzáférhetőnek kell maradnia mindenki számára. A megközelíthető partszakaszok, kempingek beépítése ennek ellenére folytatódik, helyükre főként lakóparkok és luxusingatlanok kerülnek. Az ezekhez az ingatlanokhoz tartozó partszakaszok egyike sem használható már szabadon” – írta az egyesület.

Varga Mihály csütörtök este a Facebook-oldalán jelezte, hogy nem tudja teljesíteni az Összefogás a Balatonért Egyesület kérését, mert sem jogköre, sem szándéka nincs ilyet kezdeményezni, mert szerinte ilyen joga a településeknek van.

Népszava Gazdaság

Az utolsó keszthelyi szabadstrandot is bezárják

A keszthelyi képviselő-testület a közelmúltban Nagy Bálint fideszes alpolgármester javaslatára megszüntette a város utolsó szabadstrandját. A strand helyén fizetős, „kutyás élményparkot” és „piknikkertet” hozna létre egy budapesti vállalkozás. Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségei közben sorra építik, tervezik a város partjain a luxuslétesítményeket, de a kispénzűeknek nem lesz hol fürdeniük – írja a Népszava.