Kétszer akkorát esett a G20-as csoport gazdasága a koronavírus miatt, mint a 2009-es válság idején

2020.06.11. 18:13

Az új koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések következtében példátlan mértékben csökkent a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hazai összterméke (GDP) az első negyedévben - írja az MTI.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtökön közzétett jelentése szerint január-márciusban az előző negyedévhez képest 3,4 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye a világgazdasági szintű GDP-érték több mint 80 százalékát előállító csoportban. Ez az adatok rögzítésének kezdete, 1998 óta a legerősebb csökkenés.

Még a pénzügyi világválság csúcsán, 2009 első negyedévében is sokkal jobb volt a helyzet, akkor csak 1,5 százalékkal esett vissza a G20-ak gazdasági teljesítménye.

A csoport tagjai közül azok az országok szenvedték el a legnagyobb veszteségeket, amelyek legelőször vezették be a járvány gyors terjedését fékező, ámde a gazdaságot megbénító szigorú intézkedéseket.

Így Kínában 9,8 százalékkal, Franciaországban és Olaszországban pedig 5,3-5,3 százalékkal csökkent a GDP. Az Európai Unió egészében 3,2 százalékra rúgott a visszaesés üteme, ezen belül az euróövezetben 3,6 százalékos csökkenést mértek.

Az előző negyedévhez képest meredeken csökkent a gazdaság teljesítménye Németországban (-2,2 százalék), Kanadában (-2,1 százalék) és az Egyesült Királyságban (-2,0 százalék). Brazíliában 1,5 százalékos, az Egyesült Államokban és Dél-Koreában 1,3-1,3 százalékos, Mexikóban pedig 1,2 százalékos visszaesést mértek.

Kevésbé volt erős a GDP csökkenésének üteme Indonéziában (-0,7 százalék), Japánban (-0,6 százalék) és Ausztráliában (-0,3 százalék).

Növekedést csak két ország tudott elérni: India 0,7 százalékosat, Törökország 0,6 százalékosat.

Éves összevetésben a G20-csoport gazdasági teljesítménye 1,5 százalékkal esett vissza az első negyedévben. A legerősebb növekedést Törökország érte el 4,4 százalékkal, a legnagyobb csökkenést pedig Kína 6,8 százalékkal.

A tavalyi első negyedévben a G20-csoport gazdasága éves szinten 3,0 százalékkal, az előző három hónaphoz képest pedig 0,8 százalékkal nőtt, míg a tavalyi utolsó negyedévben 2,8 százalékra, illetve 0,6 százalékra rúgott a GDP-növekedés üteme. A 37 tagállamot tömörítő OECD gazdasága negyedéves összehasonlításban 1,8 százalékkal, éves szinten pedig 0,8 százalékkal zsugorodott idén január-márciusban.