szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az Amazon Rekognition nevű szoftverét már eddig is sokat kritizálták, amiért többször tévedett a színesbőrű emberek kárára, mint a fehérekére. A cég most egy évre elvette a rendőröktől a rendszert.

A hét elején nagyon fontos bejelentést tett az IBM. A cég elhatározása szerint többé nem fejlesztenek, és nem is kínálnak semmilyen arcfelismerő szoftvert/szolgáltatást. Arvind Krishna, a cég vezetője mindezt azzal indokolta, hogy a technológia alkalmas lehet a tömeges megfigyelésre, a faji profilozásra, valamint az alapvető emberi és szabadságjogok megsértésére, ezért alapvetően ellenzik azt. Az IBM után most egy másik technológiai óriás is fontos döntést hozott.

[Nagyot fejlődött az Amazon arcfelismerője, már a félelmet is érzékeli]

A BBC beszámolója szerint az Amazon megtiltotta a rendőrök számára, hogy a következő egy évben a cég által készített arcfelismerő technológiáját alkalmazzák. A Rekognition nevű szoftver (az angol nyelvben a recognition szó felismerést is jelent) használati jogának visszavonása lehetőséget teremt az amerikai politikusok számára, hogy

végre keretek közé szorítsák a technológia használatát.

Amazon

Az Amazon bízik abban, hogy az egyéves moratórium elegendő időt ad majd arra, hogy az amerikai Kongresszus szabályokat hozzon az arcfelismerő szoftverek alkalmazására, és ha kell, ebben segíteni is fogják a döntéshozókat. A cég ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a különböző szervezetek továbbra is használhatják az Amazon fejlesztését, vagyis a Rekognitiont csak a rendőrök nem használhatják majd.

[Rossz, ha sokszor hibázik az arcfelismerő rendszer – de biztos jó lesz, ha soha nem téved?]

A Rekognition a mesterséges intelligencia segítségével hasonlítja össze egy illető arcképét a rendőrségi adatbázisban fellelhető bűnözők fényképével. Ez elméletileg segíti az egyenruhások munkáját, ám az utóbbi években több kritikát is megfogalmaztak vele szemben a technológia ellenzői. Az egyik ilyen, hogy szerintük a mesterséges intelligencia rasszista, a színesbőrű emberek esetében ugyanis gyakrabban téved, mint a fehérbőrűeknél. Az Amazon szerint ugyanakkor nincs baj a Rekognitionnal.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.