Az emberi fejlődés ismeretlen szakaszába nyerhetünk bepillantást

magzat
Az embriók esetében sokszor köszön vissza néhány ősökre emlékeztető tulajdonság - az embernél például a farok fejlettsége
Vágólapra másolva!
Embriószerű kísérleti modellt hoztak létre humán embrionális őssejtek felhasználásával a Cambridge-i Egyetem kutatói, hogy tanulmányozhassák az emberi fejlődés egy olyan korai szakaszát, amelyet ez idáig nem sikerült közvetlenül megfigyelni.
Vágólapra másolva!

- mondta Alfonso Martinez-Arias, az egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője.

Egy organizmus "tervrajza" a gasztruláció során alakul ki. Ez az intenzív sejtvándorlással járó folyamat az embernél a fejlődés nagyjából második hetében kezdődik. A gasztrulációt azonban az emberi fejlődés "feketedoboz-periódusaként" szokták emlegetni, mivel a jogi szabályozások tiltják a humán embriók 14 napnál tovább való tenyésztését laboratóriumi körülmények között.

Martinez-Arias és kollégái - akiknek tanulmánya a Nature című folyóirat csütörtöki számában jelenik meg - "gasztruloidokat" hoztak létre humán embrionális őssejtekből laboratóriumi körülmények között és a képződményeket kémiai eljárásokkal kezelték.

Ezek a rendszerek nem képesek teljesen kifejlett embriókká alakulni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a tanulmányozásuk segít áthidalni a humán embriókon végzett vizsgálatokkal kapcsolatos szabályozások egy részét.

A szakemberek azt remélik, hogy a szóban forgó fejlődési folyamatok pontos megismerése segíti az emberi születési rendellenességek és betegségek okainak azonosítását, illetve a várandós nőknél alkalmazható szűrőtesztek kifejlesztését.

(MTI/Reuters)