A Twitter több mint 170 ezer kínai propagandafiókot törölt a rendszeréből

2020.06.11. 23:41

Kínában ugyan államilag tiltva van a Twitter, de ez nem jelenti azt, hogy a kínai állam ne használná a szolgáltatást. Ez derül ki a cég csütörtöki bejelentéséből, miszerint több mint 170 ezer, a kínai államhoz köthető fiókot töröltek a rendszerükből - írja a CNN.

A profilokkal főleg a hongkongi tüntetésekről, valamint az új koronavírusról közöltek megtévesztő információkat, de természetesen megjelentek egyéb, Kínának fontos témák kínai olvasatai is.

„A Covid-19 körüli narratívák leginkább Kína járványügyi intézkedéseit éltették, miközben arra is felhasználták a világjárványt, hogy ellenségnek fessék le az USA-t, illetve a hongkongi tüntetőket" - írta elemzésében a Stanford Internet Observatory.

A Twitter azt közölte, hogy 23750 úgynevezett központi fiókot azonosítottak, ezek voltak, amelyek szórták a Kínának kedvező olvasatokat, valamint további nagyjából 150 ezer fiókot találtak, amelyeket csak arra használtak, hogy felerősítsék ezeknek a központi fiókoknak az eléréseit azzal, hogy megosztották azok üzeneteit, kommentálták a posztokat.

A Twitter tavaly már végrehajtott egy hasonló, ám jóval kisebb volumenű akciót, akkor valamivel kevesebb mint ezer fiókot tiltottak le, valamint bejelentették, hogy betiltják a kínai állami befolyás alatt álló médiatermékek hirdetéseit.

Kapcsolódó

Nemkívántos lett a Twitteren a kínai állami média

Mostantól nem hirdethetnek, és letiltottak egy csomó kamuprofilt is, amelyek lejárató képeket posztoltak a hongkongi tüntetőkről.

A kínai adatok mellett eltörpülnek, de csütörtökön azt is bejelentették, hogy hasonló tiltások történtek török, valamint orosz propagandát népszerűsítő fiókok esetében is.

Valamivel több mint ezer, az orosz államot propagáló fiókot tiltottak le. A török propaganda pedig 7340 fiókkal lett kevesebb az akció nyomán. Ezek a fiókok egyébként több mint 37 millió propagandaüzenettel árasztották el a világot.

A Twitter nem simán csak törölte/blokkolta ezeket a tartalmakat, de le is mentette őket, hogy egy archívumban elhelyezve kutathatóak legyenek.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM