szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A miniszter szerint két hónap alatt behozzák a lemaradást.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Kedvezőek a magyar járványügyi adatok, ezért a kormány úgy döntött, négy lépcsőben, május elejétől újranyitja az egészségügyet – mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere, majd bejelentette,

jelen pillanatban június 15-től minden olyan diagnosztikai és terápiás tevékenységet el lehet végezni minden magyar egészségügyi intézményben, amire a betegeknek szüksége van.

A járóbeteg szakrendelésen a megnövekedett várólisták csökkentése érdekében óraszám-korlátozás nélkül lehet egészségügyi tevékenységet végezni. Egy birtokunkba került Kásler-levél alapján ez azt jelenti, hogy a heti óraszámon felül dolgozhatnak bármennyit az orvosok.

A családi orvosok, családi gyerekorvosok esetében, illetve a járóbeteg szakrendelőknél már nem csak négy beteget lehet fogadni óránként.

Kásler sajtótájékoztatót is tartott

A rövid, Facebookon közzétett videónyilatkozaton túl – mint azt MTI-ből utólag kiderült – Kásler Miklós sajtótájékoztatót is tartott, melyről szerkesztőségünket nem értesítették. Ott elmondta, a járványellenes készültség fennmarad, ami a kórházak esetében azt jelenti, hogy

a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a Covid-betegek ellátására kell fenntartani.

Az MTI eredeti tudósításából úgy tűnt, a háziorvoshoz nem kell telefonon bejelentkezni, de a hírük megjelenése után pár órával kiadtak egy javítást, ami szerint mindenhova kell kérni időpontot.

Az egészségügyi ellátó intézményekben el kell végezni a pre-triázst (vagyis a betegek előszűrését), a gyanús pácienseken PCR-tesztet kell végezni.

A miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta,

az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt tudja behozni a magyar egészségügy.

Az nem egyértelmű, hogy a kockázatosnak tartott beavatkozások előtt kötelező-e még PCR-tesztet végezni – az operatív törzs minapi tájékoztatása alapján nem, csakhogy ők egy olyan miniszteri körlevére utaltak, amely után Müller még mást mondott –, így ennek tisztázását is kértük.

A héten megkérdeztük Müller Cecília országos tiszti főorvost, hogy a kórházból az ágykiürítések miatt hazaküldött betegek mikor térhetnek vissza, mire azt mondta,

nem biztos, hogy pont azokat a betegeket kell visszavenni, akiket hazaküldtek.

A kórházi kezelés szükségességéről a kezelőorvos, háziorvos dönt, akinek a beutalója alapján visszavehetik a betegeket. Azt egyébként senki nem tudja, hány embert küldtek haza vagy helyeztek át másik kórházba, erről ugyanis sem az Emberi Erőforrások Minisztériumának, sem az Állami Egészségügyi Ellátóközpontnak nincs nyilvántartása.

Elemzésünk:

A járvány miatt talán Orbán Viktor korábbi akarata is érvényesül

Beletört a bicskája a kórházak komolyabb átalakításába az egykori egészségügyi államtitkárnak, aki képtelen volt végrehajtani a miniszterelnök utasítását a krónikus ellátás átcsoportosításáról. Most, a drasztikus ágykiürítés után új helyzet adódott, kérdés, hosszú távon kihasználja-e a kormány a helyzetet.