Hazaküldték a végstádiumos, demens nőt, szörnyű kínokat élt át

2020.06.12. 18:07 Módosítva: 2020.06.12. 18:43

Egy idős nőt annak ellenére bocsátottak haza áprilisban, a kórházkiürítés idején a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházból, hogy végstádiumos, magatehetetlen beteg volt – számolt be az RTL Klub híradója. A nőnek borzalmas szenvedéseket kellett kiállnia, mielőtt meghalt.

A nő lánya a műsorban elmondta, hogy a testvérétől kellett megkérdeznie, hogyan kell a szükséges injekciókat beadni. Mivel az édesanyja nem tudott nyelni, ezért a „torkára nyomott” fecskendőből itatták. Lánya szerint hat napig, amíg náluk volt, az anyja „embertelenül szenvedett”, nagyon sokat jajgatott, nekik pedig „se éjjelük, se nappaluk” nem volt. Végül visszavitték a kórházba, ahol másnap meghalt.

Családja tudja, hogy így is, úgy is meghalt volna, de szerintük nem mindegy, hogy muszáj volt-e ennyit szenvednie. Ezért a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordultak, akik készek az ügyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé vinni, mert szerintük az állam nem teljesítette a kötelezettségeit, a beteg nem részesült megfelelő ellátásban.

A nő lánya először az MSZP által ismertté tett álmentőssel, Németh Athinával készített interjúban tűnt fel. A Helsinki társelnöke, Kádár András Kristóf szerint ennek ugyanakkor semmi köze az idős asszony kálváriájához, arról ugyanis pontos kórházi dokumentáció áll rendelkezésre: az a kérdés, ki lehet-e tenni valakit olyan állapotban a kórházból, amilyenben a beteg volt.

A kórház írásban azt nyilatkozta az RTL-nek, hogy a nő további kórházi kezelésétől javulás nem volt várható, és nincs összefüggés a hazabocsátása és a halála között.