Magyar Posta: kedvezőbb lesz az elektronikus levélfeladás díja a papíralapúnál

Budapest, 2019. szeptember 27.
Az elektronikus kézbesítés bemutatója a Magyar Posta Hivatalos küldeménykövető projektjét ismertető sajtótájékoztatón a Posta Országos Logisztikai Központjában 2019. szeptember 27-én. Átállt az elektronikus kézbesítési rends
Budapest, 2019. szeptember 27. Az elektronikus kézbesítés bemutatója a Magyar Posta Hivatalos küldeménykövető projektjét ismertető sajtótájékoztatón a Posta Országos Logisztikai Központjában 2019. szeptember 27-én. Átállt az elektronikus kézbesítési rendszerre szeptemberben a teljes postai hálózat, az ügyfelek nyomon követhetik a könyvelt levelek útját, a kézbesítők digitális eszközön (PDA) adják át a térítvényes és ajánlott leveleket. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Július 1-jétől eltérnek egymástól a hagyományos és az azonosítóval ellátott közönséges levelek feladási árai, valamint árelőnyt kap az elektronikusan feladott levél a papíralapúhoz képest - közölte a Magyar Posta az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Felidézik, hogy a Magyar Posta 2019 decemberében vezette be az úgynevezett "azonosított közönséges levelet", amelynél az azonosító alapján a feladó értesítést kap, ha sikertelen a küldemény kézbesítése.

Az azonosított levél díja július 1-jétől csökken, 200 darab alatti feladás esetén 5 forinttal, tömeges feladás esetén pedig 2 forinttal kerül kevesebbe.

A hagyományos - azonosító nélküli - közönséges levelek feladási díja nem változik, továbbra is 50 gramm alatt 135 forintba kerül.

Július elsejétől a könyvelt küldemények árában megkülönböztetik az elektronikus és a hagyományos levélfeladást.

A jelenlegi levélfeladási díjak az elektronikus feladásokra lesznek érvényesek, míg a hagyományos, azaz a papíralapú feladás drágul. Változik az ajánlott és a tértivevényes szolgáltatások ára is, az előbbi 35 forinttal, az utóbbi 15 forinttal lesz magasabb. Hivatalos irat esetén kötelező az elektronikus feladójegyzék használata, ezért ezt a terméket az ármegkülönböztetés nem érinti - ismerteti a Magyar Posta.

Illusztráció Forrás: MTI/Soós Lajos

Az elektronikus feladást lehetővé tevő alkalmazás a Magyar Posta elektronikus küldeménykövető rendszeréhez kapcsolódó fejlesztés. Az ePostakönyv használatával a levelek feladásához szükséges nyomtatványok kitöltése egyszerűbb, illetve költségtakarékos.

A posta közölte, hogy a levelek csaknem négyötödét az üzleti partnerek feladásai adják. A levélfeladások mennyisége pedig évről évre csökken, a posta a hangsúlyt a modern megoldásokra, az elektronikusan elérhető szolgáltatásokra helyezi.