Olimpiai bajnokokkal a mezőnyben a rendezik a Gyulai Memorialt augusztus 19-én


Egy nappal korábban a bejelentett időponttól eltérően, augusztus 19-én rendezik meg a jubileumi 10. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat Székesfehérváron.

A versenyt ebben az évben a korábbiakhoz képest magasabb szintre emelte a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA). A Gyémánt Liga után a második rangra sorolt székesfehérvári egynapos viadal a World Athletics Continental Tour Gold-sorozat 10 állomásának a második versenye lesz.

A szervezők a WA ajánlásának megfelelően 13 versenyszámot rendeznek meg, a férfiaknak 100m, 200m, 400m, 110m gát, hármasugrás, diszkoszvetés, kalapácsvetés; a nőknek 200m, 400m, 100m gát, 400m gát, távolugrás és kalapácsvetés szerepel a programban.

A vírusjárvány lecsengése után most kezdődik el az atlétikai versenyidény. Bár már próbálkoztak ebben az évben szabadtéri versenyekkel, de a két világsztár rúdugró, a svéd világrekorder Armand Duplantis és az olimpiai bajnok francia Renaud Lavillenie kerti küzdelme, vagy az oslói „Lehetetlen Játékok” csapatversenye még nézők nélkül, speciális körülmények között lett megrendezve.

A Gyémánt Liga a tervek szerint augusztus 14-én rajtol Monacóban. Ezután a britek rendeznek Gatesheadben versenyt, majd következhet a székesfehérvári viadal augusztus 19-én.

Spiriev Attila sportigazgató hangsúlyozta, a jelenlegi koronavírus-járvány miatt sok a bizonytalanság, hogy kik is érkeznek majd Székesfehérvárra. Az eddigi öt magyar olimpiai kvótás közül a kalapácsvető Halász Bencét és Gyurátz Rékát láthatják majd a nézők. A magyar bajnokságot augusztus 6-8. között rendezik, így az ott eredményes atléták közül is számíthatunk versenyzők meghívására a viadalra.

Jelen állás szerint már elfogadta a meghívást az amerikai Dalilah Muhammad, a női 400 gát olimpiai és világbajnoka, aki tavaly két világcsúcsot is futott, valamint a szintén állandó vendégnek számító amerikai Christian Taylor és a világbajnok bahamai Steven Gardiner. Előbbi a férfi hármasugrás korszakos alakja, a 2010-es évek egyeduralkodója, a londoni és a riói játékok, illetve négy szabadtéri vb bajnoka, utóbbi pedig tavaly Dohában 43.48 másodperces parádés idővel diadalmaskodott férfi 400 méteren.

A három tengerentúli sztár mellett szintén elígérkezett a versenyre a lengyel Pawel Fajdek, a férfi kalapácsvetés négyszeres világbajnoka, akinek a vb-bronzérmes Halász Bence mellett minden bizonnyal a londoni olimpiai bajnok Pars Krisztiánnal is meg kell majd küzdenie.

Gyulai Márton versenyigazgató – aki tagja a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának – kiemelte, hogy hagyományos versenyre kerül majd sor, amelyet a járványügyi előírások szabályai szerint látogathatják majd az atlétika szerelmesei. A jegyeket július 1-én kezdik árusítani.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS