Irak után már nem számított kalandokra a rablótámadást megállító miskolci buszsofőr

2020.06.13. 09:55

Több támadóval szemben is fellépett volna az a miskolci buszsofőr, aki a héten megakadályozta egy idős asszony kirablását, elzavarva a támadót. Kis Károly Zsolt a 21-es buszon rótta a szokásos útját, amikor meglátta, hogy egy férfi ki akarja tépni a táskát egy idős nő kezéből.

„A buszból már láttam, hogy a fiatal kirabolni készült az idős nőt. Hiába dudáltam, nem érdekelte, lökdöste a nénit” – mondta a Blikknek Kis, aki a busszal gyorsan keresztbe állt az úttesten, majd kipattant a fülkéből. „Tudtam, hogy a fedélzeti kamera rögzíti a történteket, többek között ezért is álltam meg így, hogy látszódjanak a felvételek. Odarohantam és nagy lendülettel odébb taszajtottam a fiút, akkor már észrevette, hogy itt nem fog sikerülni a rablás.” A rabló végül elmenekült, a sofőr ezután felsegítette a buszra az áldozatot. 

Kis korábban, még 2004-ben Irakban szolgált, nem számított rá, hogy a miskolci tömegközlekedésben dolgozva - ahol egyébként súlyos sofőrhiány van - érhetik izgalmas pillanatok. A rablót a rendőrség nem sokkal később elfogta.

A hősies civil közbelépésnek rövid időn belül ez volt a második példája. Májusban egy budapesti pizzafutár állított meg kismotorjával egy autóst, aki a rendőrök elől menekült. Kiss Dávid kitüntetést kapott a rendőrségtől lélekjelenlétéért.