szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több népszerű TikTok-videós is arra panaszkodott, hogy az általuk készített tartalmakat valaki elkezdte feltölteni a Zynnbe. A Google már lépett, az Apple egyelőre vizsgálódik.

A dolgok jelenlegi állása szerint igen rövid élete lesz a Zynn nevű applikációnak. A kínai fejlesztésű app májusban debütált, de a Google már ki is húzta azt a Play áruház kínálatából. A cég szerint erre azért került sor, mert az alkalmazással más appokból loptak tartalmat.

A Zynn két dologgal robbant be a köztudatba: egyrészt azzal, hogy a megszólalásig hasonlít a TikTokra, másrészt pedig azzal, hogy fizet a felhasználóknak, hogy a feltöltött tartalmakat nézzék. Mindez elég is volt ahhoz, hogy néhány nap leforgása alatt a legnépszerűbb alkalmazássá váljon az Egyesült Államokban.

Csakhogy a jelek szerint egyedi tartalommal nem nagyon lehetett találkozni a Zynnben. Több ismert tartalomgyártó is arra panaszkodott, hogy az általa készített videók a TikTok konkurens appjában is megjelentek. Ehhez pedig tőlük senki semmilyen engedélyt nem kért. Több, milliós követővel rendelkező TikTok videós is azt mondta, valaki a nevükben regisztrált az alkalmazásba. A Zynn erre válaszul létrehozott egy oldalt, ahol az ilyen eseteket jelenthetik az érintettek – írja a BBC.

Twitter/@TurnerNovak

A felhasználók egyébként nemcsak a videók nézésével, de az ismerőseik meghívásával is pénzt kereshettek, amit aztán jóváírtak az illető PayPal-számláján. Mindez magyarázat arra, miért lett hirtelen ennyire népszerű a Zynn.

Bár a Google most kihúzta őket a Play Store-ból, az App Store kínálatában egyelőre még megtalálható. Igaz, az Apple már vizsgálja a helyzetet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.