Vége az olcsó bécsi repülőknek, a pesti járatot is érintheti a szigortás

2020.06.13. 16:24
Mimimumárat vezetnek be az összes Ausztriába induló vagy Ausztriába érkező repülőjáratra, méghozzá akkorát, hogy az rögtön be is tesz az alacsonyabb fapados árkategóriának: a döntés szerint mostantól nem lehet 40 euró alatti jegyeket (ez nagyjából 14 ezer forint) árusítani az osztrák járatokra.

Az új árszabás része az osztrák légiközlekedést átíró csomagnak, mellyel az osztrák kormány, azon belül is elsősorban a kisebbik koalíciós társ zöldek komoly feltételeket szabtak a nemzeti légitársaság megmentéséhez. A járvány miatti leállások és a válság az egész légiiparnak betett, az osztrák nemzeti légitársaság, a Lufthansa résztulajdonában álló AUA is csődközelbe került. Mint a G7 írja, ennek kivédésére egy 600 millió eurós csomagot kaptak, melynek negyedét az anyacég, negyedét az osztrák állam állja, a maradék 50 százalék pedig komoly állami garanciával ellátott banki kölcsönökből jön össze.

Ennek azonban feltétele volt. Miközben a gazdaság és azon belül a közlekedés zöldítését a világban visszavetette a járványhelyzet, több helyen elengedték a környezetvédelmi szempontokat, Ausztriában a néppárti-zöld kormány úgy döntött, hogy az állami segítségért cserébe az AUA-nak egy olyan tervet kell elfogadnia, mely tíz éven belül a 2018-as szint 50 százalékára csökkenti a károsanyag-kibocsátást.

A szabályok egy része azonban minden ausztriai járatra vonatkozik. Ilyenek a dömpingellenes intézkedések,E melyek része, hogy a jövőben nem lehet költség alatti árú jegyeket értékesíteni, a minimumárat pedig 40 euróban határozzák meg. A repülőjegyekre ezen kívül 12 eurós adót vetnek ki, a rövid távú, 350 kilométer alatti járatoknál pedig 30 eurót. Az osztrák döntés szerint minden olyan járatot meg kell szüntetni, ami kiváltható egy háromórás vonatúttal. Ha ez a gyakorlatban is megvalósul, az a Budapest-Bécs járatokat is érintheti, hiszen, mint a G7 írja, a két főváros között a vasúti menetidő néhány perccel éppen három óra alatt van. Az osztrák belföldi légi közlekedésnek ezzel gyakorlatilag szintén vége lenne.

A Wizzairnek és a Ryanairnek is van bécsi bázisa, kérdés, hogy ők hogy reagálnak majd az osztrák szabályozásváltozásra. Sokan utaznak Magyarországról is bécsi indulással, bár a többség valószínűleg nem a legolcsóbb árkategóriájú jegyekkel elérhető, jellemzően rövidebb útvonalak kedvéért utazik ki az osztrák fővárosba. Nem lehet kizárni azt sem, hogy az Ausztriához közeli városok, például a pozsonyi reptér a relatív árelőnye miatt felértékelődik a jövőben. 

A repülőjegyek megadóztatása régi zöld követelés, ami idáig annak ellenére sem volt jellemző, hogy a légi közlekedés arányaiban a legsúlyosabban környezetszennyező utazási forma. Jelenleg a világ szén-dioxid-kibocsátásának világszinten a 3 százaléka származik innen, de az arány gyorsan növekszik, és az előrejelzések szerint a következő évtizedekben a 8 százalékot is elérheti. A légiközlekedés adóztatása azért sem egyszerű, mert egy-egy ország önmagában korlátozott mozgástérrel rendelkezik, hiszen a nemzetközi járatok viszonylag könnyen áthelyezhetőek egy közeli mások országba.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.