A Modern városok programban várhatóan a projektelemek fele jövőre elkészül

Sopron, 2020. június 13. A Modern Városok Program keretében megújult Lenck-villa Sopronban az átadás napján, 2020. június 13-án. MTI/Nyikos Péter
Vágólapra másolva!
A 270 projektelemet tartalmazó Modern városok program fele várhatóan jövőre elkészül - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Sopronban, miután megtekintette a program keretében kétmilliárd forintból felújított Lenck-villát.
Vágólapra másolva!

Gyopáros Alpár ismertette, hogy ezzel nemcsak Sopronban, hanem országos szinten is jól áll a program.

A 270 projektelemből 86 már elkészült, az év végéig pedig összességében 120 beruházás fog lezárulni.

A 4000 milliárd forintos keretösszegből 1800 milliárd forintot már kifizettek, a jövő évi költségvetési tervezetben pedig 270 milliárd forint van előirányozva a programra. Ezzel a keretösszeg felét is elérik 2021-ben - mondta.

A Modern Városok Program keretében megújult Lenck-villa Sopronban az átadás napján. Forrás: MTI/Nyikos Péter

Kiemelte, hogy a program előrehaladása rendkívül jó Sopronban, a programelemek egy része megvalósult, egy része kivitelezési vagy olyan tervezési szakaszban van, hogy a kivitelezés bármikor elindulhat.

Kifejtette, hogy az M85-ös gyorsforgalmi út idén elér Sopronig, ez a legfontosabb programeleme a soproni beruházásoknak.

A történelmi belváros megújítása is folyamatban van, ennek keretében utcák, terek, homlokzatok újultak meg, és készül el a Lenck-villa is a közeljövőben. Folyamatban van az uszoda és az ipari park fejlesztése, várhatóan a Fertő-parton is elkezdődnek a látható munkálatok - sorolta a kormánybiztos.

Farkas Ciprián polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az épület és a hozzá tartozó kert már elkészült, jelenleg a Soproni Múzeum interaktív néprajzi és kézműipari kiállítótereit alakítják ki. Az épületet még a nyáron átadják.

Farkas Ciprián polgármester, Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Barcza Attila országgyűlési képviselő és Csiszár Szabolcs alpolgármester a Modern Városok Program keretében megújult Lenck-villa átadásán Sopronban. Forrás: MTI/Nyikos Péter

Hangsúlyozta, hogy az új közösségi tér az épülettel és a kerttel

Kiemelte, hogy a Modern városok program jól reflektál a város szükségszerű kihívásaira.

Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője a villa történetét felidézve elmondta, hogy az épület idén 130 éves. Lenck Emil kezdte el építtetni 1890-ben.

A család két évvel később költözött a villába, azonban az 1900-as bankválság során csődbe ment a család, a villa 13 évvel később múzeumként funkcionált tovább.
Az épület állaga annyira megromlott, hogy 1990-ben bezárták a látogatók előtt. Többször is szerették volna az előző évszázad során felújítani, azonban csak kisebb munkálatok valósultak meg.