Újabb Jobbik alapszervezet oszlott fel

Vágólapra másolva!
Bővebb indoklás nélkül feloszlatta magát a Jobbik Magyarországért Mozgalom herédi alapszervezete. A tagok nem tudnak azonosulni Jakab Péter és a pártvezetés irányvonalával - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

„A mai napon megtartott alapszervezeti taggyűlésen, a tagok egyhangú szavazatai alapján az a döntés született, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom Herédi Alapszervezete feloszlatja magát" – idézi a lap Tábik Tibor herédi jobbikos önkormányzati képviselő közösségimédia-oldalán megjelent közleményét. Hozzátette, hogy ő maga függetlenként folytatja munkáját. A bejegyzés alatti egyik kommentelő azt írta, hogy

a közösség már nem az „ahova beléptem".

Válaszában Tábik úgy fogalmazott: „Teljesen egyetértek veled, és nagyon nehéz döntés volt ezt meghozni." A Magyar Nemzet megjegyzi, hogy a hozzászólt a bejelentéshez Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki azt írta, nagyon sajnálja.

A lap emlékeztet, az elmúlt napokban folytatódott a párt széthullása, távozott a Jobbikból Orbán Gábor Heves megyei elnök, Galambos István Veszprém megyei elnök, Holló Gyula, Kisköre alpolgármestere és értesüléseik szerint Fenyvesi Csaba, korábbi Tolna megyei képviselőjelölt, valamint Ujhelyiné Károlyi Krisztina balatonfüredi elnök is.

A távozási hullám elsősorban a Jobbik új, baloldali irányvonalának és annak köszönhető, hogy Jakab Péter pártelnök tisztogatási hullámba kezdett:

mandátuma visszaadására szólította fel korábban Varga-Damm Andreát, és a parlamenti alelnöki tisztségének visszaadását követelte Sneider Tamástól, a Jobbik volt elnökétől. Mire visszakozott volna, a felháborodott Varga-Damm és Sneider közölték, kilépnek a frakcióból, független képviselőként folytatják - írja a Magyar Nemzet.