Az Augsburg a 43. másodpercben szerzett góllal nyert Mainzban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.14. 15:16
null
Az Augsburg már a 43. másodpercben megszerezte a vezetést (Fotó: AFP)
Az Augsburg 1–0-ra legyőzte idegenben a Mainzot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 31. fordulójában, ezzel „hatpontos” meccset tudott nyerni a tabellán közvetlenül mögötte álló, szintén a kieső helyek elkerüléséért küzdő rivális otthonában.

 

Az előző fordulóban tizenegyesből sem ment, ezúttal viszont 43 másodperc után megtörte tízmeccses gólcsendjét az Augsburg házi gólkirályjelöltje: Florian Niederlechner a védőjét megelőzve, estében, félfordulatból „pattintotta” a léc alá a labdát (0–1).

A mérkőzést a 14. helyről váró Augsburg ezt követően csak egy dologgal foglalkozott: minél hatékonyabban tudja rombolni a 15. helyen álló, az osztályozós pozíciót csupán egy ponttal elkerülő Mainz játékát. S ezt olyan jól csinálta, hogy a hazaiak hiába birtokolták közel 70 százalékban a labdát, a vendégkaputól 20-25 méterre semmit veszélyeset sem tudtak kezdeni vele.

A fordulás után sem változott a játék képe, bő 60 perc telt el úgy a mérkőzésből, hogy az Augsburgnak egyetlen kaput találó lövése akadt – Niederlechner gólja.

A végjátékhoz közeledve a Mainz egyre többet kockáztatott, ezzel megnyílt a lehetőség az Augsburg kontráira. Egy ilyen ellencsapás végén Ruben Vargas 15 méterről leadott, lapos lövése csak centikkel kerülte el a bal alsót.

A 76. percben pályára lépett Szalai Ádám, aki rögvest veszélyeztetett is, előbb egy fejessel, majd kisvártatva egy lapos lövéssel. Utóbbi esetben nem sokkal ment el a kapu mellett a labda – igaz, ehhez a jól blokkoló védő is kellett.

Az Augsburg az utolsó perceket már kibekkelte, ezzel óriási lépést tett a bennmaradás felé, míg a Mainzra vélhetően öldöklő harc vár a 16. Fortuna Düsseldorf és a 17. helyezett Werder Bremen társaságában.

Szalaiék legközelebb szerdán, a második helyezett Borussia Dortmund otthonában lépnek pályára.

A TALÁLKOZÓ ESEMÉNYEI PERCRŐL PERCRE ITT!

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
Mainz–Augsburg 0–1 (Niederlechner 1.)
KÉSŐBB
18.00:
Schalke–Bayer Leverkusen (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 23 4 4 92–31 +61 73
2. Borussia Dortmund 31 20 6 5 82–35 +47 66
3. RB Leipzig 31 17 11 3 77–32 +45 62
4. Mönchengladbach 31 17 5 9 58–38 +20 56
5. Bayer Leverkusen 30 17 5 8 56–40 +16 56
6. Wolfsburg 31 12 10 9 44–38 +6 46
7. Hoffenheim 31 12 7 12 42–52 –10 43
8. Freiburg 31 11 9 11 41–43 –2 42
9. Eintracht Frankfurt 31 11 5 15 53–56 –3 38
10. Hertha 31 10 8 13 44–55 –11 38
11. Schalke 30 9 11 10 35–47 –12 38
12. 1. FC Köln 31 10 5 16 48–59 –11 35
13. Augsburg 31 9 8 14 42–57 –15 35
14. Union Berlin 31 10 5 16 37–54 –17 35
15. Mainz 31 9 4 18 39–63 –24 31
16. Fortuna Düsseldorf 31 6 10 15 33–61 –28 28
17. Werder Bremen 31 7 7 17 35–64 –29 28
18. Paderborn31481934–67–3320

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik