szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A brit miniszterelnök szerint hétfőtől mindenki bizalommal visszatérhet az újranyíló boltokba vásárolni, és a kormány biztatja is erre az embereket.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

A brit kormány minap bejelentett rendelete alapján a koronavírus-járvány folyamatos visszavonulása nyomán hétfőtől kinyithatnak Angliában a nem alapvető közszükségleti cikkeket árusító boltok is. A járvány megfékezését célzó, március 23-án életbe léptetett korlátozó intézkedések óta csak az élelmiszereket árusító boltok, a gyógyszertárak és az üzemanyagtöltő állomások tarthattak nyitva, minden egyéb kiskereskedelmi egység azóta, vagyis csaknem három hónapja zárva van.

Johnson, aki vasárnap látogatást tett a legnagyobb londoni bevásárlóközpontban, a Westfield Plazában, újságíróknak elmondta, hogy a járványhelyzet javulását jelzi, hogy a szakértői számítások szerint a lakosságnak most már csak az egy ezreléke, sőt talán ennél is kisebb aránya hordozza a Covid-19 betegséget okozó új típusú koronavírust.

A konzervatív párti miniszterelnök - aki áprilisban maga is átesett a koronavírus-betegségen és néhány napig intenzív kezelésre szorult - kijelentette:

egyelőre nem lehet tudni, hogy a hétfőn újranyíló boltokat a vásárlók "hatalmas hulláma önti-e majd el vagy csak vékony patakként csörgedezve indul meg a fogyasztás".

Johnson szerint azonban kívánatos lenne, ha az emberek elkezdenének vásárolni, és ezt teljes bizalommal meg is tehetik, de természetesen az egymás közti fizikai távolságtartásra is odafigyelve. A brit kormány jelenlegi kötelező erejű útmutatása az, hogy a nem egy háztartásban élőknek két méter távolságot kell egymástól tartaniuk. (Arról nem beszélt, hogy milyen zavargások akadályozhatják a pénzköltést.)

Az éttermek, a pubok és a kávézók, amelyek a kormány újraindítási menetrendje alapján legkorábban július 4-én nyithatnak ki, rendre hangsúlyozzák, hogy e szabály fenntartása gyakorlatilag lehetetlenné tenné kifizetődő működésüket. Kate Nicholls, a brit vendéglátó ágazat üzleti érdekvédelmi szervezetének - UK Hospitality - vezérigazgatója a BBC-nek elmondta: ha egymástól csak két méterre lehet leültetni a vendégeket, akkor a vendéglátóhelyek szokásos bevételüknek mindössze a 30 százalékát tudják elérni, ha azonban a kötelező távolságtartás 1 méterre csökken, a bevételek elérhetik a szokásos szint 60-75 százalékát.

Rishi Sunak pénzügyminiszter a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta, hogy a kormányfő már megbízást adott a két méteres távolságtartási szabályozás felülvizsgálatára, és a szakértők várhatóan július 4-ig, a vendéglátóhelyek újranyitásának jelenleg tervezett legkorábbi időpontjáig összeállítják ajánlásukat. Vasárnapi nyilatkozatában Johnson is kijelentette, hogy a járványhelyzet javulása "ad valamelyes mozgásteret" az előírás felülvizsgálatára.

Van pénz

A brit statisztikai hivatal (ONS) minapi tanulmánya szerint a brit háztartások szokásos fogyasztási kiadásaiknak csaknem a negyedét nem tudták elkölteni a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások bevezetése óta.

A tanulmány szerint a márciussal véget ért előző pénzügyi évben a brit háztartások hetente átlagosan 182 fontot (70 ezer forintot) költöttek olyan termékekre és szolgáltatásokra - köztük éttermi étkezésekre -, amelyek a korlátozások bevezetése óta nem hozzáférhetők. Az ONS számításai szerint ez a brit háztartások átlagos heti költésének 22 százaléka.

A statisztikai hivatal a héten közölte azt is, hogy a brit hazai össztermék (GDP) áprilisban, a korlátozások elrendelése utáni első teljes hónapban 20,4 százalékkal zuhant havi összevetésben.

A brit gazdaság még soha nem élt át az áprilisi GDP-visszaeséshez mérhető havi zuhanást. Az ONS kiemelte, hogy a hazai össztermék áprilisban a koronavírus-járvány előtt mért eddigi legnagyobb havi visszaesésnek csaknem a tízszeresével csökkent.