Agyonlőtte egy amerikai katonai bázis több dolgozóját egy terrorista

Vágólapra másolva!
A civilek éppen hazafelé tartottak a közép-afganisztáni bagrami katonai bázisról, amikor egy motoros terrorista tüzet nyitott rájuk. A merényletben hatan meghaltak, hárman pedig súlyosan megsebesültek.
Vágólapra másolva!

A kormányellenes tálibok - akik február 29-én békemegállapodást írtak alá az Egyesült Államokkal - szóvivőjük útján azt közölték, hogy nem ők követték el a támadást. Az afgán Tolonews című hírportál ezzel szemben Sakarra hivatkozva azt közölte, hogy a támadáshoz a fegyveres táliboknak is "közük van". Elkövetőként

egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett.

Bagram a legnagyobb amerikai katonai támaszpont Afganisztánban, novemberben Donald Trump amerikai elnök is ellátogatott oda.

Az országban az Iszlám Állam terrorszervezet is jelen van, a csoport fegyveresei többször követtek el merényleteket.